Századok – 2017
2017 / 4. szám - TÖRTÉNETI IRODALOM - Püski Levente – Kerepeszki Róbert (szerk.): A „Nagy Háború” és emlékezete (Végh Loretta Vivien)
938 TÖRTÉNETI IRODALOM logika folytán) eltűnnek vagy hangsúlytalanokká válnak azok a kronológiai és politikatörténeti esetlegességek, amelyek nem illeszthetőek be a szerző szemléleti keretébe. Különösen akkor elgondolkodtatóak ezek „az úgy vélem, hogy”, „rámutatok arra, hogy” szerkezetű érvek és megfogalmazások, amikor a viszonyítási pont többféleképpen is megragadható értéktartalomhoz kötődik; vagyis amikor a történeti narratíva autonóm világa éppen azon múlik, amit kihagy az elbeszélésből (el nem mondott vagy kizárt történetek). Némi hiányérzetet kelt/kelthet, hogy Gábori Kovács József – „a Dávidházi Péter által alkalmazott nemzetképviseleti beszédmódra alapozva” (Dávidházi Péter: Egy nemzeti tudomány születése: Toldy Ferenc és a magyar irodalomtörténet. Bp. 2004.) – a centralisták csoportképviseleti beszédmódjáról ír, miközben nem teszi világossá, hogy pontosan mit is érthetünk ez alatt. Bár lábjegyzetében rögzíti a „közösségsugalló jellegzetességek”-et, ennek ellenére nem vizsgálja a csoportképviselet, mint informális csoportszerkezet jellemzőit (csoportkohézió, csoporttudat, csoportcélok, csoporttagok viszonyrendszere, „csoportvezér” problematikáját). Valószínű, hogy a szerző az általa centralistáknak tekintett politikusokat (Eötvös, Szalay, Trefort, Csengery) „egy baráti társaságból kifejlődő, dinamikusan változó” (Szemere, Irinyi, Kemény), eszmeileg egységes csoportnak véli, akik a reformkorban meghatározó szerepet töltöttek be. Megközelítésével a szerző tudatosan vagy sem, de beleilleszkedik a magyar történeti hagyomány centralista diskurzusának mainstream-jébe (Beksics, Szekfű, Kosáry, Fenyő), annak ellenére, hogy kritikusan is ír néhol a nevezett szerzőkről. Gábori Kovács József hangsúlyai nem teljesen újak tehát a centralista irodalomban, de kétségtelenül a kérdés részletes vizsgálata, a bizonyítékok felépítése és rendszerezése egyedülálló. A szerző a kosellecki terminológia – vagyis a tapasztalatokat teremtő fogalmak – felhasználásával igyekszik bebizonyítani, hogy a szemantikai és hatalmi viták során a két csoport által kijelölt politikai pozíciók közeledtek egymáshoz, annak ellenére, hogy Eötvös szerint „a centralista fogalmak tapasztalati tartalma nagyobb” volt, mint az ellenzéké. Ez a jelentős terjedelmű és színvonalas munka, amely több ponton is törekszik a szakirodalom korábbi megállapításait revideálni, módosítani, valóban más – az eddigiektől eltérő – aspektusból tárgyalja a centralista csoport politikai tevékenységét. A könyvben a centralisták 1844–47 közötti „tudatos” stratégiai és taktikai megfontolásai kerülnek a középpontba, úgyhogy teljesen érthető az Összegzés és kitekintés című fejezetben megfogalmazott szerzői szándék: a szerző a munka továbbépítését tervezi, az időhatárok (1848 felé történő) tágításával. Érdeklődve várjuk tehát a folytatást. Mezei Milán A „NAGY HÁBORÚ” ÉS EMLÉKEZETE (Speculum Historiae Debreceniense 22.) Szerk. Püski Levente – Kerepeszki Róbert Debrecen 2015. 268 oldal A 2014-es év igen termékenynek bizonyult az első világháború feltárásának tekintetében. Számtalan konferencia, kötet, illetve egyéb publikáció jelent meg az esemény centenáriuma kapcsán mind nemzetközi, mind hazai szinten. A szóban forgó kiadványok sorát erősíti a Püski Levente és Kerepeszki Róbert szerkesztésében A „Nagy Háború” és emlékezete című
