Századok – 2017
2017 / 4. szám - TÖRTÉNETI IRODALOM - Gerhard Wolf – Norbert H. Ott (szerk.): Handbuch Chroniken des Mittelalters (Veszprémy László)
927 HANDBUCH CHRONIKEN DES MITTELALTERS Szerk. Gerhard Wolf – Norbert H. Ott De Gruyter, Berlin–Boston 2016. 1042 oldal A szerkesztők (Norbert Ott és Gerhard Wolf, Universität Bayreuth) által jegyzett bevezető tanulmány nemcsak a történeti műfajok vázlatos áttekintését nyújtja az ókortól a kötet időhatáráig, a 16. századig, hanem egyúttal a középkori történetírás sokat vitatott műfaji meghatározásaiba, térbeli és időbeli felosztásába is bevezet. A kötetnek mindvégig hangsúlyos részét alkotják a lábjegyzetek, mivel összesített irodalomjegyzék híján ezekből lehet tájékozódni a legfrissebb szakirodalomról. Már a bevezető tanulmány meggyőzi az olvasót, hogy a középkori historiográfiára vonatkozó kortárs publikációknak az áttekintése is lehetetlen; a medievisztika egyik legtermékenyebb és leggyorsabban fejlődő rész diszciplínájáról van szó. A kézikönyvek, segédletek közzététele jórészt még mindig nemzeti keretek között folyik, igaz régóta már internetes honlapokon is (www.geschichtsquellen.de, www.narrative-sources.be). Már a 11 kötetes Repertorium fontium vállalkozása megmutatta, hogy a középkori historiográfiáról áttekintés csak nemzetközi együttműködésben adható, így vállalkoztak a szerkesztők ennek a kötetnek a kiadására is, 26 szerzővel. Mára elfogadottá vált, hogy a kézikönyvek kilépnek a latin nyelv keretei közül, s kitekintenek az Európán kívüli területekre. (The Oxford History of Historical Writing: 400–1400. II. Szerk. Sarah Foot – Chase F. Robinson. Oxford 2012. Ebben a cseh–lengyel–magyar fejezetet Berend Nóra írta. Személyi átfedést csak Sverre Bagge szerzősége jelent a skandináv forrásokról.) Jelen kötetbe is így kerül be egy-egy fejezet az arab (Kurt Franz, Universität Tübingen) és az indiai-perzsa krónikaírásról (Stephan Conermann, Universität Bonn), ugyanakkor ezeknek az irodalmaknak kapcsolata az európai középkori történetírással egyáltalán nem került szóba – a bizánci fejezet egy utalásától eltekintve. A közelmúlt nagy összefoglaló munkái (Encyclopedia of the Medieval Chronicle. III. Szerk. Graeme Dunphy. Leiden 2010.) után érthető, hogy a szerkesztők témaválasztása a kevéssé ismert, illetve az utóbbi évtizedekben reflektorfénybe került témakörök és területek bemutatására irányult a skandinávtól az ibériai krónikákig. A klasszikus, nagy átfogó témák bemutatására tulajdonképpen csak két tanulmány vállalkozott. Alheydis Plassmann (Universität Bonn) a középkori latin „nemzeti” (origo gentis típusú) történetírást tekintette át Jordanestől Saxo Grammaticusig, míg Roman Deutlinger (Bayerische Akademie der Wissenschaften) a 10–13. századi német területek világkrónikáiról adott egy összefoglalást. A terület megválasztása nem véletlen, hiszen az Ottók, Száliak és Staufok császárságának részéről a Római Birodalommal és kora középkorral való folya matosság tudatos ápolása ösztönző hatással volt a műfaj művelésére. Persze a közönség a rövid és világosan eligazító munkákat kereste, így érthető, hogy miért a legrövidebb krónika, Honorius Augustodunensis Imago mundi ja érte el a 300 másolatot. A világkrónikák egy különleges elágazása a pápa-császár krónikák, amelyeket Heike Johanna Mierau (Friedrich-Alexander-Universität Erlangen-Nürnberg) tekintett át. A műfajt sokáig lenézték, s csak az újabb évtizedekben helyezték irodalomtörténeti és társadalomtörténeti kontextusba. Ennek a műfajnak magában álló magyarországi változata a Vizkelety András által újra „felfedezett” Utino-féle bibliai történet és pápa-császár krónika tucatnyi 15. századi latin és német kézirattal, amikor egyébként is a legnépszerűbbé vált e műfaj. A kedveltségét mutatja, hogy Mierau a műfaj közel 1000 kéziratának katalógusát tette az interneten 2006-ban hozzáférhetővé. Utino művét háromszor is említik a kötetben, de egyszer sem derül ki, hogy a pápa-császár függelék már nem magának Utinónak az alkotása, hiszen ő 1366-ban meghalt. A műfaj már TÖRTÉNETI IRODALOM
