Századok – 2017
2017 / 4. szám - KÖZLEMÉNYEK - Gaucsík István: A Hangya a malomkövek között. Az 1930-as párizsi csehszlovák–magyar szövetkezeti egyezmény és a hozzá vezető út
GAUCSÍK ISTVÁN 913 igényt tartott az addig ismeretlen, a zárlat következményeként keletkezett egyéb károk megfizetésére is. A vagyoni kérdések rendezésére nem kerülhetett sor. A bíróság „lecövekelt” a cégjogi problémáknál, és a Hangya-vagyon esetleges felosztásának a lehetőségét vizsgálta a trianoni békeszerződés alapján, amihez a magyar szövetkezeti központ jogi személyként való meghatározása társult (255. §.). A döntőbíróság a vagyoni kérdésekben végül salamoni ajánlást fogalmazott meg: „Mindamellett nincs kizárva, hogy a Hangya alapszabályainak értelmében vagy egyéb alapon a cseh–szlovák fennhatóság alá került régi tagoknak és fiókvállalatoknak ne legyen[ek] ma az Ústredné družstvo ellen érvényesíthető igényeik. Mindenesetre részletesebb információig ezen igényeket nem lehet egyszerű hite lezői követeléseknek tekinteni, amelyeknek a realitása, de a terjedelme is ma még nem határozható meg.” A döntőbíróság ezt követően a prágai bíróság érveléséhez csatlakozott: „Helyénvaló aláhúzni azon tényt, hogy a prágai legfelsőbb közigazgatási bíróság határozata indoklásában kifejezetten megengedi, hogy a Hangyának Szlovákiában lévő vagyonára vezetett zárlat a trianoni szerződés 250. §-ának rendelkezéseivel ellenkezik. A vegyes döntőbíróság nem járhat el helyesebben, minthogy a prágai legfelsőbb közigazgatási bíróság nézőpontját teszi magáévá. Semmi kétség sem áll fenn, hogy a jogi alapot nélkülöző zár alá helyezés Cseh–Szlovákiában tipikus esete a trianoni béke 250-ik § 2. bekezdésében célzott rendszabályoknak, és hogy a cseh–szlovák állam tartozik a zárlatot megszüntetni.” A status quo ante állapotba való visszahelyezés ténye, melyet egyébként a trianoni szerződés eklatánsan tartalmazott, a Hangya érvelését támasztotta alá. Másfelől viszont a döntőbíróság kimondta, hogy a rendelkezésére álló iratok alapján nem tudja megítélni a Hangya ingó és ingatlan vagyonának nagyságát az 1919. június 13-i állapot szerint. A csehszlovák fél végig kitartott azon álláspontja mellett, hogy a keresetet vissza kell utasítani, mivel a felperes által követelt vagyon nagysága nem állapítható meg objektíven. A bíróság erre „egyszerűen azt konstatálja, hogy ezen igények [mármint a csehszlovák igények – G. I.] némi alappal bíróknak látszanak.” A döntőbíróság figyelembe véve a Hangya igényeit, amelyekről nem dönthetett, és a csehszlovák állam, illetve a KSZ „igényeit is rezerválva” a kétoldalú egyeztetésről határozott: szakértőknek kellett megállapítaniuk az 1919. június 13-án Szlovákiában található Hangya-vagyon nagyságát. A Hangyának és a KSZ-nek egy-egy szakértőt kellett megneveznie, akik nevét és címét egy hónapon belül be kellett terjeszteniük a bíróságnak. A szakértők számára az összes iratot, okmányt és hivatalos könyvet a rendelkezésre kellett bocsátani. A szakértői
