Századok – 2017
2017 / 4. szám - KÖZLEMÉNYEK - Hamerli Petra: Magyar–olasz együttműködés a horvát szeparatisták támogatásában 1927–1934
MAGYAR–OLASZ EGYÜTTMŰKÖDÉS A HORVÁT SZEPARATISTÁK TÁMOGATÁSÁBAN 1927–1934 890 Szerette volna elérni, hogy Horvátországot demilitarizálják, és hogy a nagyhatalmak írásban beleegyezzenek a horvát állam örök semlegességébe. 56 Az 1928-as esztendő tehát az óvatos puhatolózás jegyében telt. Magyarország már ekkor is messzemenően meg volt győződve a támogatás helyességéről, de szövetségese, Olaszország még óvatosságra intette. Ez az év inkább a lehetőségek felméréséről és egyfajta mérsékelt sajtókampány előkészítéséről szólt, mintsem a konkrét támogatásról. Fordulatot – elsősorban az olasz hozzáállásban – az 1929-es esztendő hozott. 1929. január 6-án, az ortodox karácsony napján I. Sándor király, aki megelégelte a horvátok elszakadási törekvéseit, diktatúrát vezetett be az országban, amellyel a nemzetiségi ellentéteket kívánta felszámolni. A Szerb–Horvát–Szlovén Királyság elnevezést ez év októberében változtatta Jugoszláviára, hogy ezzel is kifejezze birodalma nemzetek felettiségét.57 A király lépését követően számos horvát nemzetiségű polgár az emigráció mellett döntött, a legkedveltebb célpontok Latin-Amerika – különösen Argentína –, Európán belül pedig Ausztria, Magyarország, Németország és Olaszország voltak. 58 A szeparatisták legradikálisabb csoportjának vezetője, Ante Pavelić Olaszországot választotta menedékhelyéül, ahol megalapította az Usztasa Horvát Forradalmi Szervezetet ( Ustaša Hrvatska Revolucionarna Organizacija ), rö viden Usztasát, amely Horvátország függetlenségének mindenáron való kivívását tűzte ki célul, nem riadva vissza az esetleges fegyveres konfliktustól sem. 59 Pavelić a szervezet elveit és törekvéseit csak 1933. június 1-jén foglalta össze írásban. A Načela Hrvatskog Ustaškog Pokreta (A Horvát Usztasa Mozgalom alapelvei) címet viselő dokumentum szerint az önálló Horvátország valameny nyi horvátlakta területet egyesítene, és az államot érintő döntéshozatalban csak horvát nemzetiségű egyének vehetnének részt. A Horvát Állam sorsáról sem idegen nép, sem idegen állam nem hivatott dönteni. A horvátok kötelességgel bírnak az állam felé, azaz meghatározott elvek szerint kell élniük, rendezett és vallásos családi életben, gazdálkodó életvitelt folytatva, és katonai erényeket felmutatva. Mindeközben a horvát népnek kulturális haladására is figyelmet kell fordítania. A Független Horvát Államot az ilyen tulajdonságokkal bíró horvátok képesek csak kivívni.60 Mindezt Pavelić igyekezett történeti érvekkel 56 DDI. Settima serie, vol. 7. 46. irat. 42–44. Rochira feljegyzése. Róma, 1928. okt. 22. 57 Sokcsevits Dénes: Horvátország a 7. századtól napjainkig. Bp. 2011. 492. 58 HDA, 1355. VIII. Emigracija. Kutina 1. Očevidnik (Szó szerint: Helyszíni szemle. Több kötet, amely a horvát emigránsok nyilvántartását tartalmazza.) 59 Sokcsevits D.: Horvátország i. m. 494. 60 Jugoszlávia 1918–1941: dokumentumok. Szerk. A. Sajti Enikő. Szeged 1989. 71. irat. 186–187. A horvát usztasák mozgalmának alapelvei. H. n. 1933. jún. 1.
