Századok – 2017
2017 / 4. szám - KÖZLEMÉNYEK - Hamerli Petra: Magyar–olasz együttműködés a horvát szeparatisták támogatásában 1927–1934
MAGYAR–OLASZ EGYÜTTMŰKÖDÉS A HORVÁT SZEPARATISTÁK TÁMOGATÁSÁBAN 1927–1934 882 jeleként Mussolini 1924. január 27-én megkötötte Jugoszláviával a római egyezményt, amely egyrészt elismerte a Fiume nagy része feletti olasz fennhatóságot, másrészt semlegességet ígért arra az esetre, ha a két állam valamelyikét egy harmadik ország részéről katonai támadás érné.15 Ez a jószomszédi viszony jegyében történt közeledési kísérlet azonban hamar, lényegében már 1925-ben zátonyra futott. A kapcsolatok elhidegülésének közvetlen oka az volt, hogy az 1925 júliusában aláírt, Olaszországnak főként a dalmáciai olasz ingatlanok tekintetében számos előnyt biztosító Nettuno-konvenciókat Jugoszlávia nem ratifikálta. A belg rádi vezetés döntésében a novemberben parlamentbe került, ekkor még Radić által vezetett Horvát Parasztpárt (Hrvatska Seljačka Stranka) tiltakozása játszotta a fő szerepet.16 Nem sokkal később ez a párt lett az olasz kormány hat hatós támogatását élvező horvát szeparatisták mérsékeltebb csoportja. A Nettuno-konvenciók kudarcának hatására Olaszország visszatért korábbi, Jugoszlávia felbomlasztását célzó politikájához, amelyhez Mussolini szövetségeseket keresett. A Badoglio-terv kivitelezésének egyik lehetséges módja az volt, hogy Olaszország valamiféle blokkba vonja azokat az államokat, amelyek szintén ellenséges érzületet tápláltak Jugoszláviával szemben, így Mussolini Albániát, Bulgáriát, Magyarországot és Romániát tartotta Olaszország lehetséges szövetségeseinek.17 Az olasz külpolitikai célokhoz elengedhetetlen volt az Ausztriával való szövetség is, amelyre Olaszországnak a Duna-menti gazdasági térnyerés érdekében volt szüksége. A Badoglio-terv kivitelezésének első lépéseként 1926-ban Olaszország barátsági és biztonsági szerződést kötött Albániával (I. tiranai paktum), amely kimondta, hogy Albánia politikai, jogi és földrajzi status quójának megőrzése érdekében a két állam kölcsönösen támogatja egymást.18 Noha a megállapodás nem tartalmazott semmilyen konkrét jugoszlávellenes utalást, a belgrádi kormány számára mégis egyértelmű volt a megegyezés célja. A szerződéssel Olaszország jelentős lépést tett az Albánia feletti protektorátus megszerzése felé, amivel megvetette a lábát a Balkánon.19 Egy évvel később, 1927-ben Olaszország még a ba rátsági szerződésnél is tovább ment, amikor aláírta a védelmi szövetséget jelentő II. tiranai egyezményt Albániával, amely már egyértelműen Jugoszlávia ellen 15 Giorgio Candeloro: Storia dell’Italia moderna. Volume nono. Il fascismo e le sue guerre. Milano 1992. 166. 16 Uo. 17 Hornyák Á.: Magyar–jugoszláv i. m. 27. 18 Juhász Gyula: Magyarország külpolitikája 1919–1945. Bp. 1988. 105. 19 Archivio Storico della Sezione per i Rapporti con gli Stati della Segreteria di Stato del Vaticano (Vatikáni Államtitkárság Államközi Kapcsolatok Szekciójának Történeti Levéltára, a továbbiakban: S.RR.SS), Affari Ecclesiastici Straordinari (Rendkívüli Egyházi Ügyek, a továbbiakban: AA.EE.SS). Jugoslavia IV. Pos. 4. Fasc. 3. ff. 54–56 v–r. N. 6604. Pellegrinetti Gasparrinak. Belgrád, 1926. dec. 6.
