Századok – 2017
2017 / 4. szám - KÖZLEMÉNYEK - Szalai Miklós: A nemzeti liberalizmustól a keresztény újkonzervativizmusig: Asbóth János gondolkodói pályájához
A NEMZETI LIBERALIZMUSTÓL A KERESZTÉNY ÚJKONZERVATIVIZMUSIG 850 Másfelől Eötvös műve nem ismerte el – illetve a korabeli magyar közvélemény szemében nem kellő mértékben ismerte el – a magyar állameszmét: azt, hogy Magyarországnak fenn kell tartania a maga történeti alkotmányát, az abban fundált jogi függetlenségét, és az „egy politikai nemzet” elvét úgy az összbirodalmi törekvésekkel, mint az absztrakt – a történelmi jogot el nem ismerő – demokratikus törekvésekkel szemben. Ám Eötvös és Asbóth művének születése között a magyarság szembekerült a Bach-rendszerrel, amely a magyar történelem egyik legnépszerűtlenebb rendszere volt (Asbóth is mélységes lenézéssel emlegeti csak),26 azért, mert a magyar alkotmányosságot a történelmi jogot félresöpörve, a nemzetiségiek elvi egyenjogúságát hirdetve centralista-bürokratikus módon akarta korszerűsíteni. Mire elérkezett az 1860–61-es országgyűlés, majd a kiegyezés, szinte az egész nemzet felsorakozott Deáknak az alkotmányosság bevezetését jogfolytonos módon elképzelő álláspontja mögé.27 Ez pedig azt is jelentette, hogy megszületett – és általános elfogadásra talált – a feudális, rendi magyar alkotmányosság és a modern, demokratikus alkotmányosság közötti kontinuitás mítosza: az a meggyőződés, hogy a magyar rendi intézmények (mindenekelőtt a nemesi vármegye és az országgyűlés) valamiképpen a modern demokratikus intézmények legitim elődei, – és semmiféle „absztrakt” demokratikus törekvésnek nem szabad eme intézményeket megkérdőjeleznie. (Madách Imre például a Bach-rendszernek a nemzetiségeket az összbirodalmi egység álláspontjáról egyenjogúsítani kívánó törekvéseit A civilizátor című, Aristophanes modorában megírt drámájá ban tette nevetségessé, majd az 1860–61-es országgyűlésen hangsúlyozta az ősi magyar alkotmányosság eredendően demokratikus jellegét.) Osztotta ezt az álláspontot Asbóth is, aki az egyik általános választójogról tartott beszédében világított rá arra, hogy aki a választójogot alanyi jognak tekinti, annak az egész magyar történeti jogfejlődést illegitimnek kell tekintenie, hiszen ha alanyi jognak tekintjük a választójogot, akkor csak az általános választójog alapján megválasztott parlament által hozott törvények tekinthetőek legitimnek és jogforrásnak. A magyar rendi országgyűlések által hozott törvények – köztük az alapvető közjogi jelentőségűek, mint a „Pragmatica Sanctio” és az 1790. évi X. tc. – pedig biztosan nem azok.28 Eötvös viszont – aki a reformkor idején is az európai liberalizmus külföldi mintáit követő, a történelmi jogintézményeket nem respektáló centralisták csoportjához tartozott, majd az abszolutizmus idején megjelent Die Garantie der Macht und Einheit Österreichs című röpiratában 26 Asbóth J.: A szabadság i. m. 443. 27 Gratz G.: A dualizmus kora i. m. 11–15. 28 Asbóth János társadalom-politikai beszédei i. m. 54. (A képviselőház 1888. dec. 14-i ülésén a munkáskérdésről mondott beszéd.)
