Századok – 2017
2017 / 3. szám - TÖRTÉNETI IRODALOM - Slachta Krisztina: Megfigyelt szabadság. A keletnémet és a magyar állambiztonsági szervek együttműködése a Kádár-kori Magyarországon 1956–1990 (Bánkuti Gábor)
706 TÖRTÉNETI IRODALOM tekintette, amit pénzzel és energiával nem spórolva maximálisan és professzionálisan igyekezett megvalósítani. Maga a szókép, a „meghosszabbított fal” tükrözi a lényegét a keletnémet állam és titkosszolgálata működési logikájának. Miközben a kötet hosszú oldalakon keresztül elemzi a szervezeti struktúra létrehozását, jogi hátterét és feladatköreit – ez kétségtelenül a munka kevéssé olvasmányos, mégis mellőzhetetlen része – számos lényeges, a Stasi működésének egészére vonatkozó kérdést tisztáz. Az egyik, hogy a Stasi tevékenysége a keletnémet állami és minisztériumi vezetés paranoiájának terméke, azaz – legalábbis ezen a vonalon – nem szovjet utasításra tették, amit tettek. A minta azonos, a megvalósítás országonként mást és mást, sajátos formaváltozatokat, egyedi karaktert mutat. A helyi adottságok és recepciók szerepét a magyar és a keletnémet állambiztonság közötti együttműködés időben változó hatásfoka és kiterjedtsége is világossá teszi. Kiemelten fontos elemét képezte a „meghosszabbított fal” rendszerének a Magyarországon 1964-ben létrehozott operatív csoport. „Magyarország találkozási pont, tranzitország Kelet és Nyugat között. Ez az ország ezerszeres szervezetlen találkozás helyszíne az egyébként táborok és kultúrák szerint szétválasztott világban” – írja saját magyarországi tartózkodása tapasztalatai alapján is Hubertus Knabe, a téma talán legismertebb német kutatója. A német–német kapcsolatok 1961-et követően éppen abban az időben kerültek az NDK határain kívülre, amikor a kádári országimázsban egyre inkább hangsúlyosan jelentkezett a nyugat felé való nyitás ambíciója. A politikai hozzáállásban és az idegenforgalom koncepcionális felfogásában meginduló, a keletnémet elképzelésekkel éppen ellentétes irányú változás kezdetben nem érintette a magyarországi operatív csoport és a budapesti BM kapcsolatait. A Stasi az NDK-val vállalt szocialista szolidaritás jegyében várta el az együttműködést, amihez a magyar szervekben készséges partnert talált. Egészen addig, hogy, amint a szerző fogalmaz: „Magyarország állami szuverenitásából eredő jogáról kvázi lemondva, az adott ügyek feletti joghatóságát egyszerűen átengedte az NDK-nak.” (93.) Az őrizetbe vételtől eltekintve a Stasi lényegében szabad kezet kapott a Magyarországon tartózkodó állampolgáraival szemben. A Stasi jelzése alapján, illetve a Határőrség által letartóztatottakat a magyar szervek – néhány egészen ritka kivételtől eltekintve – rövid vizsgálat után és kiadatási eljárás nélkül, rutinszerűen átadták az „NDK illetékes szerveinek”, hogy azok, immár hazai pályán, saját jogszabályaik szerint járjanak el velük szemben. E mechanizmusban nem az a példátlan, hogy az automatikus átadási gyakorlattal a magyar állam saját jogszabályaival és az általa is ratifikált Jogsegélyegyezménnyel szemben is jogsértő módon járt el. A létező szocializmusban számos hasonló jogsértésre és jogalkalmazási jogtalanságra találunk példát. A Stasi magyarországi működése attól kivételes, hogy egy külföldi titkosszolgálat ilyen mértékben települ át és tevékenykedik saját állampolgáraival szemben egy másik ország területén. „Teljes biztonsággal állíthatjuk – így a szerző –, hogy ezen állandó ügynökhálózat működéséről, méretéről és mértékéről a magyar belügyi szervek nem szereztek tudomást.” (289.) Bár a Stasi magyarországi tevékenységéhez a közvélemény elsősorban a Balatonon nyaraló kelet- és nyugatnémetek megfigyelését társítja, valójában ennél sokkal szerteágazóbb a téma. Megismerjük a hálózatba vont intézmények és személyek feladatköreit, a külügyminisztérium, az útlevélosztály, az utazási irodák, a csoportot kísérő vagy telepített idegenvezetők szerepét és a szűkebben vett hazai Stasi kontingens jellemzőit mind Budapesten, mind pedig a Balaton melletti (Siófok, Balatonfüred) „fedett” rezidentúrák rekonstruálása révén. Ez utóbbi csoportból legérdekesebb talán a hazai államvédelem gyakorlatában ismeretlen „főállású nem hivatalos munkatársak”, azaz a hivatásos besúgók szezonális telepítése, az ún. „Nessebar-modell” – a privát idegenforgalom ellenőrzésére telepített, „szezonálisan
