Századok – 2017
2017 / 3. szám - TÖRTÉNETI IRODALOM - Slachta Krisztina: Megfigyelt szabadság. A keletnémet és a magyar állambiztonsági szervek együttműködése a Kádár-kori Magyarországon 1956–1990 (Bánkuti Gábor)
707 TÖRTÉNETI IRODALOM kihelyezett, turistának álcázott besúgók”, általában házaspárok – balatoni adaptációja. Míg mások élvezték a „szabadságot”, a nyaraláshoz szükséges eszközöket (camping gázfőző, sátor, stb.) a Stasi raktáraiból bérlő főállásúak, akiknek nyaralási költségeit is az Állambiztonsági Minisztérium állta, munkával töltötték a nyarat. A napernyő mögül leskelődve, büfékben fraternizálva vagy akár az éj leple alatt a kerítés sövényén átmászva figyelték és rögzítették gyanútlanul vakációzó honfitársaik mindennapjait. A magyar Belügyminisztérium illetékes szerveivel kialakított kezdeti, „bajtársi és szakmai hangulattal áthatott igazi csekista együttműködés” korszakát a 70-es évek közepétől, a kapcsolatok egyre inkább aszimmetrikus szakasza váltotta fel. A diplomáciai kapcsolatok felvétele az NSZK-val (1973), a tömegturizmus beindulása és az ezzel járó gazdasági haszon olyan helyzetet teremtett, melyben a politikai érdek (nyugati valuta és országimázs) és az állambiztonsági szempontok („fellazítás”, a turizmus mint az ellenséges elemek „legális behatolási csatornája”, ez utóbbi kétségkívül kivételes nyelvi lelemény) ellentétbe kerültek egymással. A turisták tömeges megjelenése logisztikai szempontból is új helyzetet teremtett: az információk átadása mennyiségi kérdéssé lett. A 80-as években a magyar szervek már tiltakoztak az operatív csoporttól érkező kérések tömegével szemben, annál is inkább, mert a magyar államvédelem szempontjából a keletnémetekkel kapcsolatos ügyek már nem élveztek prioritást. A két szerv kapcsolatának nemzetközi politikai és diplomáciai erőterekbe ágyazott története mögött végül a rendszerváltásokig vezető út tárul fel. Miközben az operatív csoport nagy erőkkel készült az 1989-es nyári szezonra, Magyarország a Romániából (Erdélyből) érkező menekültek helyzete miatt csatlakozott a Genfi Menekültügyi Konvencióhoz. Ezzel vállalta, hogy befogadja a politikai menedékjogot kérők ügyeit, akikkel szemben ezt követően nem érvényesíthető a kiadatás. A magyar–román viszony szempontjából és az erdélyi magyarokra tekintettel érthető és praktikus lépés – aligha végiggondoltan – az országba érkező keletnémet állampolgárok számára is új lehetőséget kínált. Ők pedig, mihelyst értesültek róla, éltek is az alkalommal. A kérelem befogadásával viszont az illetékesek de facto elismerték volna, hogy az érintettet hazájában veszély fenyegeti, ami egy szövetséges, „baráti” ország esetében meglehetősen kényes diplomáciai helyzetet teremtett. Az egymást követő események következtében 1989 nyarára a Stasi egyre kevésbé tekintette „baráti” országnak Magyarországot, sőt 1989 szeptemberében formailag is az „ellenséges” kategóriába sorolta: lényegében szállásadó partnere kárára kémkedett. Eredeti rendeltetésén túl a magyarországi közhangulatról, politikai és gazdasági eseményekről számolt be, mintha csak „otthon” és nem egy másik ország területén tevékenykedett volna. Ekkorra azonban a hatalmasra duzzasztott szervezet már a paralízis jegyeit mutatta. Az apparátus képtelen volt lépést tartani az eseményekkel. A „meghosszabbított fal” minden egyes eleme egymásra épült, a rendszer csak egységes struktúrában működött, egy részecske meghibásodása a gépezetet teljes vertikumát veszélyeztette bénulással. A professzionálisan, a katonai drill szerint kialakított struktúra működési elvei nem tettek lehetővé alternatív eljárásmódokat, a protokoll egy megcsontosodott mechanizmushoz igazodott, az előre nem kalkulált események azonnali logisztikai alulvezéreltséget okoztak. A politikai vezetés megbénult, a bürokratikus intézkedési rend nem adott módot rugalmas korrekciókra. A Sopron közelében élő „Maca” fedőnevű ügynök betegsége miatt az MfS például a diplomáciai postából értesült a páneurópai piknikről. Történeti szempontból nyilván nincs ok-okozati összefüggés „Maca” betegsége és a Fal leomlása között, a helyzet mégis jól érzékelteti az NDK által kínált alternatíva ingatagságát, az állampolgárai ellenőrzésére és terrorizálására épülő állam banális sérülékenységét.
