Századok – 2017
2017 / 3. szám - TÖRTÉNETI IRODALOM - Tóth Gergely (szerk.): Clio Inter Arma. Tanulmányok a 16–18. századi magyarországi történetírásról (Bobay Orsolya)
693 TÖRTÉNETI IRODALOM christiana és az interpretatio romana toposzai egymás mellett éltek a középkortól kezdve a 17. századig, így Zrínyi epigrammaciklusát is meghatározták. Ács Pál szerint a toposzok egymás mellett élése a retroaktív történelemszemléletnek köszönhető. A múltba forduló, de a jövőbe néző retroaktív szemléletmód a korabeli szerző és az olvasó számára azt is jelentette, hogy a hun történet még teljesen nyitott: a bukások és a dicsőség egymással párhuzamos jövendölése az epigrammákban a szerző feltételezése szerint Zrínyi saját meggyőződéseként jelenik meg. Kasza Péter Egy elveszett kiadás nyomában. Brodarics István Históriájának első kiadásáról című tanulmánya irodalomtörténeti szempontból vizsgálja a Historia verissima megírásának körülményeit és időpontját, s munkájában az ezzel kapcsolatos új eredményeit foglalja össze. Témaválasztását azzal indokolja, hogy a mohácsi csatáról fennmaradt egyetlen forrást jelentő magyar humanista szöveget történeti forrásként már számos korábbi szerző elemezte, azonban a keletkezésének körülményeire kevés figyelem jutott. A szerző mindezt azért tartja fontosnak, mert a mű intencióinak feltárása és ezáltal értelmezési kereteinek kijelölése szempontjából is jelentőséggel bírnak. A szakirodalom által elfogadott nézetet – amelyek szerint Brodarics az unokaöccse haláláról megemlékezni kívánó Jagelló Zsigmond lengyel király megbízásából írta a művet, és 1527-ben jelentette meg Krakkóban – Kasza Péter Brodarics levelezésének adataiból kiindulva cáfolja, és a mű megírását 1528-ra teszi, első kiadását pedig 1568-ra. Nagy Gábor Regni Hungariae historicorum facile princeps című munkája Istvánffy Miklós, az utolsó nagy humanista történetíró Historiae című művének török- és oroszképével, illetve recepciótörténetével foglalkozik. A tanulmány recepciótörténeti szakasza a mű szerzőjének államférfiként, illetve történetíróként való megítélését elemzi, amelyen belül a 19. század utolsó harmadára egy választóvonalat helyez. A Historiae jelentősége Nagy szerint abban áll, hogy pontos képet ad a magyarságtudat kora újkori átalakulásáról, amelyet a mai magyarságképet meghatározó kategóriák előképének tekint. Istvánffy műve a 15. századi „murus et clipeus” képtől a „két pogány” közötti magára hagyatottság képének kialakulásához vezető út egyik állomása volt, amely a svédek kora újkori oroszképével állítható párhuzamba. Bene Sándor Ratio temporum . Dániel próféta és a magyar történetírás című tanulmánya a kora újkori historiográfia idősémáiról, és ezek magyarországi recepciójáról ad képet. A tanulmány abból indul ki, hogy a lineáris illetve ciklikus, továbbá a kettő ötvözéséből létrejövő organikus sémák határozzák meg a kora újkori munkák történelemfelfogását. Bene alapvető eltérést állapít meg a modern, a történetfilozófiára alapozó, és a kora újkori, a korabeli teoló giai áramlatok által meghatározott történettudomány között. Ebből kiindulva elemzi a Dániel próféta könyvéhez írt kora újkori kommentárokat, amelyeknek a két típusa az egyedi jelenségeket ókori kontextusban magyarázó, valamint a kommentátor saját korára vonatkoztatható szövegmagyarázatok jelentik. Tóth Gergely Lutheránus országtörténet újsztoikus keretben című tanulmányának témája Révay Péter Monarchiája. A tanulmány címe egyrészt a nyolc kötetes Magyarország-történet keletkezési hátterére, másrészt módszertani felfogásának sajátosságaira utal. A Monarchia protestáns felfogásának hátterében Tóth Gergely álláspontja szerint II. Ferdinánd trónra lépése (1618) áll, ami miatt a protestáns rendek veszélyeztetve érezték az 1608-as megállapodást. A protestáns rendek jogainak hangoztatásához kapcsolódik a Justus Lipsius neosztoicizmusát követő, az uralkodót történelmi példákon keresztül a zsarnokság veszélyeire figyelmeztető felfogás, és a Szent Korona bizánci eredetét hangsúlyozó elmélet, amely a kultusz katolikus jellegét volt hivatott meggyengíteni. A Monarchia alapvető karakterét tehát a protestáns hitvédelem és a protestáns rendek védelme határozta meg a tanulmányban megfogalmazott végkövetkeztetés szerint.
