Századok – 2017
2017 / 1. szám - NEMZETKÖZI TÜKÖR - A Századok jubileumi körkérdései – külföldi laptársaink válaszai
NEMZETKÖZI TÜKÖR 69 Historische Zeitschrift (Németország) Kétségtelenül jelentős változások következtek be. A folyóiratunk tulajdonosa maga a kiadó, semmilyen tudományos társaság nem támogat bennünket anyagilag. Ezért különösen büszkék vagyunk arra, hogy jelentős fejlesztést hajtottunk végre a cikkek és recenziók kezelését végző, digitális háttériroda létesítésével (ami ugyancsak kedvezően befolyásolja tevékenységünk gazdaságosságát), javítottuk a folyóirat elektronikus használhatóságát (többek között könnyebben kezelhetővé tettük mobil eszközök számára), illetve a nyomtatott verzió megjelenését illetően is nagyot léptünk előre. A folyóirat új, modern betűtípust, tördelést, sőt címlapot kapott. A változtatások hangsúlyozzák a hagyományhoz való kötődésünket (többek között az eddigi megjelenések számának kiemelésével), de a modernség és relevancia iránti elkötelezettségünket is. Az új arculattal még egy rangos dizájn-díj döntősei közé is bekerültünk. Az utóbbi években több új főszerkesztőnk is lett, miután Lothar Gall – negyven éves szerkesztői tevékenységgel a háta mögött – nyugalomba vonult. A folyóirat tanácsadó-testülete jelentősen bővült. Az ókori, a német és az európai történelem nálunk hagyományosnak számító központi szerepének megtartása mellett ma több világtörténész szakértővel is együtt dolgozunk. A közlésre beadott cikkek száma növekszik, és egyre több tanulmányt teszünk közzé amerikai, angol, skandináv, kelet-ázsiai és orosz szerzők tollából. Ez a tendencia világosan követi a történettudományi kutatás erősödő nemzetközi jellegét, ugyanakkor arra is felhívja a figyelmet, hogy az nem csak angol nyelven képes komoly eredményeket produkálni. Ezt bizonyítja az is, hogy az elmúlt években megnőtt a lap iránti érdeklődés és gyarapodott előfizetői táborunk Kínában is. Historisk Tidsskrift (Dánia) Több mint egy évtizede nyílt forráskódú pdf példányban is megjelenünk a nyomtatott verzióval párhuzamosan. Az Open Journals System formátumot használjuk, öt éves „mozgófal” típusú ingyenes hozzáférési embargóval. Semmi kifogásunk nincs az elektronikus kiadás ellen, feltéve, hogy az mindenben világosan a nyomtatott változatból származtatható. (Lásd: https://tidsskrift.dk/index.php/historisktidsskrift/issue/archive)