Századok – 2017

2017 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Gyöngyössy Márton: II. Lajos legendás alkincstartója, Szerencsés Imre és a moneta nova

GYÖNGYÖSSY MÁRTON

631

sem idegen –„lekenyerezésének” rendszere még Thurzó első kincstartósága idején, 1522-ben elkezdődött.76

Maga Thurzó is kapott ilyen engedélyt, mégpedig, hogy fizetése fejében bizonyos mennyiségű ezüstöt pénzzé verethessen.77

Báthori István nádor pedig azzal bízta meg Hans Krug budai pénzverőmestert, hogy maga és Várdai Pál veszprémi püspök számára pénzt verjen, a veszprémi püspök 500 márka ezüstjéből. Mivel veszprémi veretű moneta nova pénzeket nem ismerünk (vagy legalábbis eddig nem sikerült ilyeneket azonosítani), illetve Hans Krug Budán működött, valószínűsíthetjük, hogy az engedély a budai pénzverdében előállítandó pénzekre vonatkozott. Bár a felhatalmazás nem a kincstartótól eredt, 1522 decemberében kelt levele szerint legalábbis eltűrhette a frissen szerzett jogosultság gyakorlását.78

II. Lajos 1523-ban adott engedélyt Konrad Sauermann boroszlói bankárnak – akinek a király felesége lakodalmuk költségei miatt tartozott – arra, hogy a királyné tartozása fejében 32000 márka ezüstöt magyar pénzzé veressen. Mária királyné később hozzájárult ahhoz, hogy Sauermann – társaival együtt – Boroszlóban, vagy másutt Sziléziában erre a célra pénzverdét állítson fel. Az engedélyt később lengyel félgarasok verésére is kiterjesztették; ez utóbbiak Schweidnitz verdéjében készültek, ahol aztán magyar denárokat is kibocsátottak. Bár az országgyűlés már 1526-ban törvényben tiltotta meg, a pénzverés Boroszlóban egészen 1529 nyaráig folytatódott.79

1524-ben Balassa Ferenc nógrádi ispán arra kapott engedélyt, hogy Visegrádon pénzverdét üzemeltessen, tekintettel a királynak adott négyezer forintnyi kölcsönére. A hasznokból Balassa egyharmadra, a király kétharmadra volt jogosult, és a király a kétharmadból kívánta törleszteni a kölcsönt.80

1524 őszén kapott egy évre szóló engedélyt Keserű Mihály boszniai püspök és Szerecsen János királyi kamarás arra, hogy Eszéken 76 Fugger Jakab levele György szász herceghez (1525. júl. 20.), lásd Marczali H.:

Regesták külföldi levéltárakból i. m. 455–457.; Huszár L.: A

középkori magyar pénztörténet i. m. 80. A magánszemélyek által elnyert pénzverési engedélyekhez általában lásd Jeszenszky G.:

II. Lajos denárai i.

m. 129–

130., 134.; A korábbi magyar gyakorlathoz lásd Gyöngyössy Márton: Főúri pénzverési jogosultak a 15. századi Magyarországon. Századok 150. (2016) 341–368.

77 C. Tóth Norbert: A

királyi pár Csehországban i. m. 91. II. Lajos engedélyezi Thurzó Elek kincstartónak, hogy fizetése fejében háromezer márka ezüstöt pénzzé verethessen (Prága, 1522. szept. 16.). Lásd Politikatörténeti források Bátori István első helytartóságához i. m. 140. (Nr. 124.).

78 Kelényi B. Ottó: Budai oklevelek pénztörténeti adatai. Numizmatikai Közlöny 43. (1944) 17–18.; Simon Zs.: A

zágrábi pénzverde i. m. 441–442.; C. Tóth Norbert eleve úgy értelmezte az idézett okleve

let, hogy az a budai pénzverésre vonatkozik. Lásd A királyi pár Csehországban i. m. 91.; Thurzó Elek kincstartó levele Báthori István nádorhoz (Beszterce, 1522. dec. 31.). Lásd MZSO V/1. 143–145. (Nr. 295.); Politikatörténeti források Bátori István első helytartóságához i. m. 161–163. (Nr. 146.).

79 Jeszenszky G.: II. Lajos denárai i.

m. 137–138.; Simon Zs.: A

zágrábi pénzverde i. m. 438.

80 Jeszenszky G.: II. Lajos denárai i.

m. 135.; Istványi Géza: A

visegrádi pénzverő II. Lajos egyik oklevelében. Numizmatikai Közlöny 41. (1942) 59.; Huszár L.:

A

visegrádi pénzverde i. m. 196–198.; Ujszászi R.: II. Lajos ismeretlen verdejegyű obulusa i.

m.; Tóth Cs.: Mints i.

m. 572–573.; Simon Zs.: A

zágrábi pénzverde i. m. 440.