Századok – 2017
2017 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Gyöngyössy Márton: II. Lajos legendás alkincstartója, Szerencsés Imre és a moneta nova
II. LAJOS LEGENDÁS ALKINCSTARTÓJA, SZERENCSÉS IMRE ÉS A MONETA NOVA 614 Ad (4) Buza János Hans Dernschwam szövegéből arra következtetett, hogy a vonópad „a Thurzó urak idejében”, a moneta nova 1521–1525 közötti előállításakor volt használatban, rövid ideig Budán is működtették. Ján Horákkal ellentétben tehát nem tartja valószínűnek a vonópad korábbi körmöcbányai alkalmazását, inkább Štefán Kazimír álláspontjához közelítve az eszköz legfeljebb időszakos alkalmazását valószínűsíti, és arra következtet, hogy azt egy tőkeerős vállalkozó vagy vállalkozók állították használatba. A tőkeerős vállalkozókat a Fugger–Thurzó szövetséggel azonosította. A vonópad magyarországi működtetését és előnyeit Németországban 1523-ban már felismerték, s azt is tudták, hogy ezáltal hat-nyolc pénzverő munkáját két munkás is elvégezheti.24 A vonópad kör möcbányai alkalmazásának megszüntetésére Beheim alsó-magyarországi működésének kezdetén (1521), a moneta nova korszakban kerülhetett sor, hiszen ekkor tértek át/vissza a „kézből darabolásra”, ezért az eszköz használatának kezdetét Körmöcön mindenképpen 1521 előttire kell tennünk. 25 A moneta antiqua verésében tehát már 1521 előtt számolnunk kell a vonópad alkalmazásával. Az újabb történeti szakirodalom viszont a pénzláb vonatkozásában a korábbiaktól eltérő adatokkal számol. A feltevésük szerint kortárs, de a pénzverésről csak távolabbi ismeretekkel rendelkező forrásokra támaszkodva az 1521 előtti antiqua moneta denárok esetében a pénzláb: egy budai márkányi (245,53779 gramm) 9 latos (562,5‰) finomságú pénzöntvényből vert 425–428 darab pénzérme lett volna, míg 1525 után viszont a pénzláb finomsága 8 latra (500‰) csökkent volna, miközben a darabszám 428 lett. Ismerve a korábbi irodalomban szereplő adatokat, arra következtetnek, hogy a II. Ulászló (1490–1516) idején alkalmazott klasszikus pénzláb (márkánként 416 darab pénzérme) valamikor 1521 előtt megváltozott volna. A budai márka súlyának kiszámítása kapcsán – véleményem szerint – az újabb szakirodalomban félreértik Engel Pál fejtegetéseit is, aki ugyanis nem azt írta, hogy a párizsi és a budai márka azonos súlyú volt, hanem azt, hogy Hóman Bálint egyes források alapján a kettőt azonosnak vette. Ráadásul Engel azt is kifejti, hogy Hóman a budai márka súlyát nem a párizsi, hanem a nürnbergi márka súlyának segítségével számította ki, mivel a kettő aránya ismert volt, és a nürnbergi márkára vonatkozóan igen pontos 15–18. századi adatokkal rendelkezünk. Mivel Engel elfogadta a Hóman által meghatározott számadatot, műveiben ezért, és nem tévedésből használta. 26 24 A szlovák nyelvű szakirodalom kritikai értékeléséhez lásd Buza J.: A Dunába vetett vonópad i. m. 283–285., 287–288. 25 Buza J.: A Dunába vetett vonópad i. m. 282., 294. Beheim – bár körmöci kamaraispáni megbízatását csak később nyerte el – már 1521-ben megjelent a bányavidéken [Ernyey J.: Kísérletek a körmöcbányai pénzverő áthelyezésére (1524–1640). Numizmatikai Közlöny 25 (1926) 113.], mert az év őszén a királyné rézbányáit felügyelte besztercebányai rézkamaraispánként, Lengyel Jánossal közösen: DL 23589. 26 Simon Zs.: A zágrábi pénzverde i. m. 433–435. A budai márka súlyának kiszámításához lásd Hóman Bálint: Magyar pénztörténet. 1000–1325. Bp. 1916. (reprint: Bp. 1991.) 62–72., 94–99.; Engel Pál:
