Századok – 2017
2017 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Molnár Péter: A magyar jobbágyok eredete Kézai Simon szerint: az értelmezés lehetőségei és zsákutcái I. rész
MOLNÁR PÉTER 603 gyűlésezési szokását (mégpedig fegyveresen, hiszen az a Kézai-féle elképzeléshez és Verancsics székelyeinek magatartásához egyaránt nélkülözhetetlen), akkor is igen furcsának tartanánk, ha Simon mesternek pont ez az állítólagos székely szokás jutott volna eszébe egy gyökeresen más logikájú kérdésre választ keresve. 115 Verancsics Antal a székely gyűlésekről adott leírása ráadásul nem ér véget ott, ahol Horváth János befejezte idézetét: „Ha pedig [a házromboló székelyek] látják, hogy a bűnösök megbánták a tettüket, a házakat, amelyeket lerontottak, együttesen újjáépítik, és őket visszafogadják a barátságukba” – fordítja Kulcsár Péter Verancsics sorait.116 A humanista szerző – akkor még János király diplomatája – a már korábban „barbár erkölcsűként”, egyben férfiasként jellemzett székelyek közéletét is hasonló színekben ábrázolja tehát, és nála ez a lényeg. A barbárság idealizálásának antik-reneszánsz megoldását követve nyeri el formáját a szerző tollán az olykor prózai tényanyag. A székelyek ugyan nyilvános gyűléseken határoznak dolgaikban, ám a potiores szava dönt, ami persze olykor zajos tiltakozáshoz vezet a többiek részéről. Verancsicsnál az igazságérzeten esett sérelmet azonnal követi a nyers és sommás büntetés, amelyet – már ha a delikvens életben maradt – akár gyorsan felválthatja a nagyvonalú megbocsájtás és a közösségi jóvátétel. A barbár egyszerűségben élő nép mérlegelni tehát nem nagyon képes, ám romlatlan szíve parancsára hallgatva kész azonnal büntetni vagy akár jutalmazni. Noha a humanista szerző e művében jócskán találunk hitelt érdemlő adatokat, a székely gyűlésekről adott leírása gondosan felépített dramaturgiát követ. A történet – számomra legalábbis – leggyanúsabb mozzanata éppen az a felkoncolás – jóvátehetetlen tett –, ami Horváth János (és bizonyos mértékig Szűcs Jenő) fantáziáját úgy megragadta. Egy ilyen gyakorlat létezését nem ártana alátámasztani más 16. század közepi forrásokkal – és akkor még mindig roppant messze vagyunk Kézai Simon korszakától. 117 115 Ennyiben még Szűcs Jenőnél is szkeptikusabbak vagyunk, aki szerint – mint az az iménti idézet elejéből kiderül – a felkoncolás 16. század közepi állítólagos szokása valóban jóval régebbi lehetett, és inspirálhatta Kézai Simont a hadba vonulókra kiszabható halálbüntetés elképzelésekor. Lásd Szűcs J.: Társadalomelmélet i. m. 438–437. Abban persze teljesen igaza van itt Szűcs Jenőnek, hogy Kézai a „szkíta” sajátosságokat – az antik irodalomból vett toposzok mellett – mintegy couleur locale -ként kor társ kun és esetleg székely példákkal is hitelesíthette. 116 Verancsics Antal: Két könyv Szolimán moldáviai és erdélyi hadjáratáról. Harmadik könyv Erdély, Moldávia és Havasalföld fekvéséről (1538–1539). In: Krónikáink magyarul. III/3. (Történelmi Források). Vál. és ford. Kulcsár Péter. Bp. 2008. 130. (A székely gyűlések egész leírása itt olvasható.) Vö. Wrancius, A.: Expeditionis i. m. 44. (III. 156. §.) Domos autem, quorum disturbant, ubi paenituisse delicti tales cognoverint, cura omnes instaurant et cum illis in gratiam redeunt. 117 Horváth János felvetését annak ötletszerűsége, Kézai Simon és Verancsics Antal általa párhuzamba állított szövegeinek igen jelentős időbeli távolsága és az utóbbi szerző megjegyzéseinek humanista „szerkesztettsége” ellenére a Gerics József és Szűcs Jenő által adott – megalapozott – magyarázat (Kézai Simon a hadba vonulást megtagadókra kiszabott büntetésről írt műve 7. fejezetében) megfontolandó
