Századok – 2017
2017 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Molnár Péter: A magyar jobbágyok eredete Kézai Simon szerint: az értelmezés lehetőségei és zsákutcái I. rész
MOLNÁR PÉTER 601 II. Függelék A felkoncolás székely gyakorlata és Kézai művének 7. fejezete, valamint az utóbbi szöveg értelmének módosulása a 15–16. század fordulóján Gerics József Kézai-tanulmányára mintegy válaszul – noha e szerző nevét nem említi – Horváth János a Simon mester művének 7. fejezetében szereplő büntetésmódok újabb magyarázatával állt elő azt bizonyítandó, hogy IV. László „hű klerikusa” számára az idegen ideológiai mintáknál (vagyis a „népfelség” Váczy Péter nyomán Kézainál felfedezni vélt tételénél) fontosabb volt a korabeli magyar viszonyok múltba vetített idealizálása.108 „E sokat idézett, de következetesen félreértett sorok teljesen érthetetlenek, ha – mint eddig – a táborban (in castris ) történő ’hadi’ (ad exercitum ) gyűlésnek értelmezzük” – írja. 109 Elképzelése sze rint itt az „együvétartozókat” vagy rokonsági csoportokat jelentő „hadba” (Kézai Horváth János szerint ezt fordította volna exercitus nak), várakba (nem táborba), tanácskozásra (egyben bíráskodásra?) hívták volna a kikiáltók a szabad magyarokat. Horváth János úgy vélte, hogy fegyveres megjelenésről éppen azért esik szó Kézainál, mert a hadsereg mozgósítása esetén ez egyértelmű, gyűlésezés esetén viszont nem.110 Az ok nélkül távolmaradókra váró három büntetésmód közül a szolgaságra vetésre Horváth János egyetlen szót sem vesztegetett, ám az azt megelőző két szankció eredetére Verancsics Antal a székely gyűlésekről 1539-ben adott leírása alapján vélt saját magyarázatot adni. Verancsics arról írt, hogy az ülve tanácskozó rangosabb székelyeket fegyveresen körülálló „többiek” hangosan követik az érdemben a potiores által folytatott tárgyalásokat, ha pedig az utób biak a „többiek” akarata ellenére hoznának döntést, akkor a javaslattevő házát lerombolják, az illetőt pedig – ha utolérik – karddal felkoncolják.111 Eddig idézi a szöveget Horváth János, aki a felkoncolásban a Kézainál szereplő kard általi kivégzést, a házrombolásban pedig – a Gerics József által javasolt száműzetés helyett – Simon mester exponi in causas desperatas megfogalmazásának értelmét 108 Horváth János: A hun-történet és szerzője. Irodalomtörténeti Közlemények 67. (1963) 473–475. 109 Uo. 473. 110 Uo. 111 Horváth János a 16. század közepi szöveget saját fordításában hozza, a lábjegyzetben pedig a Marczali Enchiridionjában szereplő elavult kiadásra hivatkozik. Lásd uo. A mű kritikai kiadásában a következő részletről van szó: Antonius Wrancius: Expeditionis Solymani in Moldaviam et Transylvaniam libri duo. De situ Transylvaniae, Moldaviae et Transalpinae liber tertius. Szerk. Colomannus Eperjessy. (Bibliotheca Scriptorum Medii Recentisque Aevorum. Saeculum XVI.) Bp. 1944. 44. (III. 154– 155. §.). A kiadó szerint a mű 1538-ban vagy annak táján íródott. Lásd uo. VI. Valójában az események sorában utolsóként a szerző János király és Jagelló Izabella házasságát (1539. március 2.) említi, ám nem tud az 1540 elején kitört erdélyi lázadásról. Lásd uo. 29. (II. 92. §.)
