Századok – 2017
2017 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Molnár Péter: A magyar jobbágyok eredete Kézai Simon szerint: az értelmezés lehetőségei és zsákutcái I. rész
MOLNÁR PÉTER 583 – jelentősen átdolgozott és az elsőnél hosszabb – második változat már nem elégszik meg az ilyen általánosságokkal: a szerző ebben Troyes fő champagne-i vetélytársa, Provins városa számára kreál a történetből egyfajta negatív eredetmítoszt. Ez utóbbi szerint a Károllyal hadba vonulni nem akaró, egy kietlen helyre, Apremont-ba összehívott tizenhatezer fő az uralkodó által seregétől elűzött prostituáltakkal együtt alapította meg Provins városát.39 A Renart le Contrefait szerzője e második változatban – túl a Provins-re nézve negatív naiv etimologizáláson (âpre mont = „zord hegy”) – az ismert Aspremont-hagyományt parodizálta ilyen elemekben egyébként is bővelkedő írásában. Aspremont (vagyis a dél-itáliai Aspromonte) neve ugyanis ismert volt a Nagy Károly-témakört feldolgozó lovagi epikában, de annak üzenete a katonai szolgálat terén pont ellentétes volt a Renart le Contrefait második változatából kirajzolódó képpel. A település nevét címként viselő, viszonylag ismert, 1191 előtt írt chanson de geste szerint a szaracénokkal ezúttal Calabriában hadakozó Nagy Károly seregében egyaránt kitűnik a fiatal kora miatt a császár által hátrahagyott, ám engedély nélkül utána szökő Roland, valamint a Károllyal „egyébként” hadban álló nagyúr, Girart, aki nem akar rossz hírbe kerülni a távolmaradásával, ám a csatatéren a saját szakállára kezdeményez sorra győztesnek bizonyuló akciókat.40 Szempontunkból még ér dekesebb, hogy az Agolant szaracén királlyal hadakozó Károly e történet szerint az örökletes lovagság ígéretével toborozta megfogyatkozott seregébe udvara közrendű tagjait.41 Nem csak ez az ironikus reflexió kerülte el azonban Szűcs Jenő figyelmét, aki a francia lovagi epikában szereplő „szolgálatmegtagadókat” gyűjtőnévként illette a (les) couards d’Apremont megjelöléssel, noha ez a terminus egyáltalán nem létezett az efféle szövegekben, azt csak a Renart le Contrefait második változatában szereplő történet alapján a jogtörténész François Olivier-Martin alkotta meg. 42 Már első pillantásra merésznek tűnik, hogy e két mű az említett három vál tozatban reprezentálhatná a „francia lovagi epika” egészét. A Gui de Bourgogne mindössze két kódexben maradt fenn, melyek a kiadók szerint 13. századiak, azon belül is inkább a század első feléből származnak. Az egyikük a marmoutiers-i kolostorból került a szomszédos nagyváros, Tours könyvtárába. Feltehetően a cím 39 Lemaître, H.: Le refus i. m. 233–235.; Langlois, Ch.-V.: La vie i. m. 299–300.; Szűcs J.: Lovagság i. m. 408.; Uő: „Nemzetiség” i. m. 248.; Uő: Társadalomelmélet i. m. 430., 432. 40 Anne-Françoise Labie-Leurquin: Aspremont. In: Dictionnaire des lettres françaises i. m. 106–107.; Jean-Claude Vallecalle: Chanson d’Aspremont. In: Dictionnaire du Moyen Âge. Szerk. Claude Gauvard – Alain de Libera – Michel Zink. Paris 2002. 253– 254. 41 La Chanson d’Aspremont. Chanson de geste du XIIe siècle, texte du manuscrit de Wollaton Hall. Szerk. Louis Brandin. (Les Classiques français du Moyen Âge.) 2. kiadás. Paris 1923– 1924. II. 38. 7270– 7279. sor. Ez nyilván a Pszeudo-Turpinus-féle történet hasonló motívumának variációja. Lásd a II. közleményben. 42 Szűcs J.: „Nemzetiség” i. m. 248. (tévesen az első változat adatához társítva); Uő: Társadalomelmélet i. m. 430. (Apremont-t itt tévesen „Spanyolország”-ba helyezi a szerző). Vö. François Olivier-Martin: Histoire du droit français des origines à la Révolution. 2. kiadás. Paris 1951. 248. és uo. 3. jegyz.
