Századok – 2017
2017 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Molnár Péter: A magyar jobbágyok eredete Kézai Simon szerint: az értelmezés lehetőségei és zsákutcái I. rész
A MAGYAR JOBBÁGYOK EREDETE KÉZAI SIMON SZERINT 584 – egyben a főhős neve – alapján Szűcs Jenő burgundiai eredetűnek tartja a művet, melyet azon nyomban társít is Kézai Simon általa elképzelt franciaországi útvonalához. Az anjou-iak bírálata, a La Marche-i pénznem ismerete és az egyik kézirat származási helye alapján azonban inkább Tours környékén kereshetjük a szerzőt. Noha e mű ismerete kimutatható két későbbi chanson de geste -ben, nyilvánvalóan a francia lovagi epika hatásában is kevéssé jelentős művei közé tartozik. 43 A Renart le Contrefait társadalombírálata ugyan a modern történeti kutatá sok során gyakran vonta magára a figyelmet, a maga idejében azonban nem volt több, mint az igen nagy hatású, számos változatban széles körben ismert Roman de Renart témakörének egyik zárványa. Két változatából csak a szerzői példányok maradtak fenn, máshol sem említik vagy idézik a középkorban; dühös és unatkozó poétája minden jel szerint – amolyan önterápia gyanánt – a fióknak dolgozott. 44 A két mű közti mintegy évszázados távolság miatt eleve valószínűtlen, szövegpárhuzamok híján pedig ki is zárható, hogy a későbbi szöveg a korábbiból kiindulva variálta volna a szolgaságra vetés témáját, ráadásul – mint arra Szűcs Jenő joggal hívta fel a figyelmet – míg a korábbi műben a hadjárat résztvevői dezertáltak, addig a későbbiben a hadba vonulás előzetes visszautasításáról van szó.45 A nagyon is különböző művek a vizsgált kérdésben mégis rokonítható elképzelései azonban utalhatnak egy szélesebb körben elterjedt hagyományra, amelyet e két mű egymástól teljesen függetlenül variált. A „Spenót-vita” alkalmával Szűcs Jenő túl optimistán fogalmazott, amikor – mindössze az imént bemutatott két mű datálása alapján – így írt: „Ez a motívum a 13. sz. elején tűnik fel a francia lovagi epikában [...], s végigkísérhető az egész századon át [...].”46 A lovagi epikában a szóban forgó motívum a 13. századon átvezető „végig kísérésével” éppúgy adós maradt Henri Lemaître, mint Szűcs Jenő – bár az általuk bemutatott példák alapján e hagyomány folytonossága legalább feltételezhető. Ezt a feltételezést hivatott valószínűbbé tenni a francia kutatónál – és nála is inkább magyar kollégájánál – a nevezetes francia jogász, Philippe de Beaumanoir vonatkozó állításainak elemzése. 47 43 Gui de Bourgogne i. m. VIII–IX. és XIII – XIV. Vö. Szűcs J.: Társadalomelmélet i. m. 433. 44 A szakirodalmat lásd 37. jegyz. 45 Szűcs J.: Társadalomelmélet i. m. 430. 46 Szűcs J.: Lovagság i. m. 408. 47 Nagy Kézai-tanulmányában Szűcs Jenő a szerzőt – az idős francia jogtörténész, François Olivier- Martin nyomán – udvari költőnek nevezi, aki „IX. Lajos testvérének, Clermont grófjának megbízásából írta” volna alább említendő művét. Lásd Szűcs J.: Társadalomelmélet i. m. 430–431. Vö. Olivier- Martin, F.: Histoire i. m. 117. Az 1980-as évek elejétől tudjuk, hogy Philippe de Beaumanoir nem keverendő össze apjával, Philippe de Remyvel, Beaumanoir urával, aki számottevő költői életművet hagyott maga után, és aki – bár a királyi udvarba nem volt bejáratos – huzamosabb ideig Szent Lajos király legidősebb öccsének, Róbertnek, Artois grófjának, majd pedig özvegyének szolgálatában állt. Beaumanoir urának fiatalabb fia volt Philippe de Beaumanoir, aki – lévén nem ő örökölte a nevét adó birtokot – királyi bailli ként kereste a kenyerét, elemzendő műve megírásakor éppen a Beauvais-vidéki
