Századok – 2017
2017 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Molnár Péter: A magyar jobbágyok eredete Kézai Simon szerint: az értelmezés lehetőségei és zsákutcái I. rész
A MAGYAR JOBBÁGYOK EREDETE KÉZAI SIMON SZERINT 576 Kézai Simon a szolgaság magyarországi eredetére két választ ad, mégpedig saját kora jobbágyainak etnikai csoportosítása szerint. Műve végén, a különböző nem szabad jogállású népelemek genezisének kifejtésekor a római jogi elképzelést a magyar előidőkre alkalmazva azt írja (c. 95.), hogy a „Pannóniát” (elképzelése szerint: másodszor) elfoglaló magyarok more gentium az idegen foglyok egy részét megölték, a legjobbakat saját hadseregükbe sorozták, míg a többieket szolgaságra vetették.4 A nem magyar etnikumú jobbágyokban tehát szerzőnk az utóbbiak leszármazottait látta, akik a ius gentium a római jog szerint a hadifoglyokra váró következményeit viselték immár évszázadok óta (noha közülük a keresztények esetében ez már csak pápai utasításokkal, valamint Szent István és Kálmán királyok intézkedéseivel dacoló nagyúri visszaélés eredménye: cc. 95-96.).5 Műve elején, „hun–magyar alkotmánytanának” kidolgozását (c. 7.) pedig a „nemzeti” szolgaság kialakulásának magyarázatával zárja. Itt arról esik szó, hogy a hun, vagyis magyar communitas hadba hívó edictum át ok nélkül figyelmen kívül ha gyókat a lex Scitica értelmében kivégezték vagy száműzték, vagy pedig szolgaság ba taszították.6 „Így hát az ilyen vétkek és kihágások ( vitia itaque et excessus ) vá lasztották el egyik magyart a másiktól; különben, minthogy valamennyi magyar egy apától és egy anyától származik, hogyan nevezhetnénk az egyiket nemesnek, a másikat pedig nemtelennek, ha az utóbbit nem azért tartanánk annak, mert bekerültek a szerző gyűjteményes kötetébe, így a Kézai-tanulmányt is az utóbbi kiadásban idézzük (lásd 1. jegyz.), kivéve, ha csak a folyóiratközlésben olvasható részletekről lesz szó (a II. közleményben). Az alapötlet korábbi felvetéseit lásd Uő: Lovagság, kereszténység, irodalom. A magyar irodalom története I. kötetéről. In: Uő: Nemzet és történelem i. m. 408–409. (A vitára 1967 februárjában került sor, a hozzászólások már abban az évben megjelentek.); Uő: „Nemzetiség” és „nemzeti öntudat” a közép korban. Szempontok egy egységes fogalmi nyelv kialakításához. In: Uő: Nemzet és történelem, i. m. 248. (Egy 1971. május 4-i előadás tanulmánnyá bővített szövege, mely először 1972-ben látott napvilágot.) Az 1973-as tanulmány főszövege egy 1971. november 5-i előadás alig módosított, ám bőven megjegyzetelt változata (a Századokban megjelent tanulmány függeléke nem került be a gyűjteményes kötetbe). Az eredeti előadásszöveget lásd Szűcs Jenő: Kézai-problémák. In: Középkori kútfőink kritikus kérdései. (Memoria Saeculorum Hungariae I.) Szerk. Horváth János – Székely György. Bp. 1974. 187–202. (Az itt tárgyalandó rész: uo. 191–193.) A vonatkozó rész a tanulmány nemzetközi használatra lerövidített, hellyel-közzel módosított változatában: Uő: Teoretikus elemek Kézai Gesta Hunga rorumában (1282–85). Adalék az eszmei struktúrák „európai szinkronjának” kialakulásához. Valóság 17. (1974) 8. sz. 16–17. E publikációkat csak akkor idézzük, ha érdemben eltérnek a legkidolgozottabb változattól. 4 SRH I. 192. 23–28. sor. 5 Uo. I. 192. 28. sor, 193. 31. sor. Vö. alább 80. jegyz. 6 Uo. I. 147. 16. sor, 148. 3. sor: Antequam ergo baptizati fuissent Hungari et effecti Christiani, sub tali voce praecones in castris ad exercitum Hungaros adunabant: „Vox Dei et populi Hungarici, quod die tali unusquisque armatus in tali loco praecise debeat comparere communitatis consilium praeceptumque auditurus.” Quicunque ergo edictum contempsisset praetendere non valens rationem, lex Scitica per medium cultro huius detruncabat, vel exponi in causas desperatas, aut detrudi in communium servitutem.
