Századok – 2017
2017 / 3. szám - KONFERENCIA GRÓF DESSEWFFY EMIL HALÁLÁNAK 150. ÉVFORDULÓJA ALKALMÁBÓL - Szilágyi Márton: Egy nemzeti ügy: Vörösmarty temetése
SZILÁGYI MÁRTON 545 rendelte.30 Ezt egyébként csak annyiban támasztja alá Kempen naplóbejegyzé se, hogy e szerint január 13-án az őt személyesen fölkereső Albrecht főherceggel egyeztetett, de egy szót sem szól arról, hogy milyen ügyekről esett szó ekkor. S az, hogy Dessewffy nevét és az egész esetet meg sem említi a naplójában, arra utal, hogy számára igazán nem volt emlékezetes vagy fontos az ügy. 31 Ezek után maradt az a megoldás, hogy a nyilvános gyűjtés helyett magánkörben folytatódjon az akció. Deák, aki hivatalosan is a Vörösmarty-gyermekek segédgyámja lett (a kinevezett gyám az özvegy, Vörösmarty Mihályné Csajághy Laura volt)32 többszáz kőnyomatos és sajátkezűleg aláírt levelet küldött szét. 33 Ez ellen nem lehetett hivatalosan sem kifogást emelni. Az itt felsejlő együttműködés Dessewffy és Deák közt voltaképpen nem előzmények nélkül való, hiszen Dessewffy már első megjelent könyvét, az 1842-ben kiadott Alföldi levelek című művét Deák Ferencnek ajánlotta. Maga a dedikáció is komoly tiszteletről árulkodik: „Deák Ferencznek nemes Zala vármegye’ követének két országgyűlésen buzgó tisztelete’ jeléül ajánlja a’ szerző.” Mindezt még inkább kibontja és elmélyíti a cím nélküli előszó, amelynek zárása voltaképpen egy Deákért mondott ima-, illetve Miatyánk-parafrázis, amely „ámennel” fejeződik be.34 A Vörösmartyárvák segélyezése kapcsán jól láthatóan a gyűjtés két különböző fázisát fémjelezte Dessewffy és Deák: mindketten abban az akcióban vállaltak vezérszerepet, amelyben az ő közreműködésük sikert ígért. A hivatalos tárgyalások megvívása Dessewffynek több esélyt látszott kínálni (köszönhetően politikai-közéleti beágyazottságának és új hivatali rangjának),35 s ő következetesen képviselte és demonstrálta is, hogy az általa 30 Nagyrévi Gy.: Vörösmarty-árvák i. m. 116. 31 Das Tagebuch des Polizeiministers Kempen von 1848 bis 1859. Szerk. Josef Karl Mayr. Wien und Leipzig 1931. 386. 32 Deák az 1844-ben keresztelt Béla és az 1845-ben keresztelt Mihály keresztapja volt (a kisfiú kétéves korában elhunyt). Lásd Szilágyi M.: A „nemzeti költő” i. m. 28. Vö. Körmöczi Katalin: Deák és gyám leánya, Vörösmarty Ilona. In: „Jól esik köztetek lenni...”. Női sorsok, szerepek Deák Ferenc környezetében. Szerk. Kiss Gábor. Zalaegerszeg 2015. 133–144. 33 Kristóf György: Deák Ferenc két levele gróf Mikó Imréhez a Vörösmarty-árvák segélyezése ügyében. Irodalomtörténeti Közlemények 42. (1932) 184–186. Az egyik levelet újraközölte Lukácsy S. – Balassa L.: Vörösmarty i. m. 490–492. 34 Gróf Dessewffy Emil: Alföldi levelek (1839–1840) és néhány toldalék (1841). Buda 1842. Ezt a könyvet emlegeti Lónyay Menyhért emlékezése is. Lásd Dénes Iván Zoltán: Egy mítosz születése. Ló nyay Menyhért visszaemlékezése Dessewffy Emilre. In: Uő: Az önrendelkezés érvényessége. (Nemzet és emlékezet) Bp. 1988. 169–195. Az idézet: 180. 35 Vö. A nagybirtokos arisztokrácia ellenforradalmi szerepe 1848–49-ben. 2. kiadás. Andics Erzsébet. Bp. 1952. 199–210. (itt arról van szó, hogy Dessewffy memorandumában 1848. november végén miképp jelent meg a magyar sajtó megrendszabályozása, illetve milyen büntetést javasol a főbűnöseknek). Ezzel kapcsolatban lásd Kerényi F.: „Szólnom kisebbség, bűn a hallgatás” i. m. 14–15., valamint Hermann Róbert: Az együttműködés útjai, tévútjai és zsákutcája 1848–49-ben – magyar konzervatívok a túloldalon. In: Nemzetmentők vagy megalkuvók? Kollaboránsok a magyar történelemben. Szerk. Hermann Róbert. Kolozsvár 2015. 227–251.
