Századok – 2017
2017 / 3. szám - KONFERENCIA GRÓF DESSEWFFY EMIL HALÁLÁNAK 150. ÉVFORDULÓJA ALKALMÁBÓL - Velkey Ferenc: Egy reformkori baráti-politikai szövetség és próbája: Széchenyi István és Dessewffy Emil
VELKEY FERENC 525 és fontolva haladó pártokat a radical és tory színezettel, míg a számítás embereit , a whiggel azonosította. Kiindulópontjában mindhármat a nemzeti élet fejlődésére nélkülözhetlen nevezte, történetfilozófiai eszmefuttatása végére azonban egyértel műen a whig pozícióval azonosult, úgy mint más munkájában is a kiegyenlítőkkel vagy a reform embereivel. Itt így fogalmazta meg alaptételét: „A radicaloké az ér dem, hogy a mozgalmat megkezdik, s működésök kivált akkor, mikor tespedéstől félhetni, felette fontos; de nem kevésbé az a toryké is akkor, ha hozzájárulásuk nélkül anarchiától, forradalomtól tartani lehetne. Mindkét szélsőségben azonban mégis több természeti, mint lelki erő működik. Ezen felekezetek a fejlődés pozitív s negatív sarkai a társaságban. Haladás rendeltetése lévén az emberiségnek a radicalokat a haladási ösztön hajtja, a torykat a természet vis inertiaeje szegezi helyhez. A whigeknél ellenben a működés inkább lélektani, teljesen öntudatos és szabad. Mert abban a cél s eszközök minden oldalú ismerete, s ezek legszabadabb választása tűnik ki, minélfogva elébb vagy utóbb, közvetítvén a szélsőségeket, ők határozzák el a történet folyamát.” Szontagh erre az eszmefuttatásra alapozva Deákot (radical ), Dessewffy Aurélt ( tory ) és Széchenyit ( whig ) nevezi meg ideáltí pusként, de mégsem velük foglalkozik hosszan, hanem szinte az egész elemzésben a radical Kossuthot, mint a Pesti Hirlap egykori szerkesztőjét bírálja, szinte szélső radicalként tekintve rá. 34 Szontaghnak nem a legszínvonalasabb munkája ez a tanulmány, de a naplóbejegyzéshez rendelve megvilágosító erejű. Nyugodtan mondhatjuk, ha Szontagh a Budapesti Hiradó ba (is) küldözgette cikkeit, akkor elfogadta azt a helyzetet, hogy a túlhajtott „radical” irány visszaszorítása érdekében erősíthetik időnként a „whigek” a „torykat”, mint ahogyan Széchenyi is a nyilvános téren a hozzá szellemi értelemben közelebb álló reformellenzék visszaszorítására ezt cselekedte. Nyilván ez a Szontagh-elemzés 1844-ben született meg, akkor, amikor Széchenyi még „nem tétetett kísérletet,” hogy mozgósítsa a progresszisták kicsiny, de markáns csoportját. Az akadémiai filozófus lényegében arra a feladatra jelentkezett már 1844 nyarának elején, amely 1846 végén valósult meg, így azt nem tudni, hogy közben nem Széchenyivel egyetértésben cselekedett-e. 34 Szontagh a memoárjában rögzítette, hogy amikor Dessewffy ajánlatát a BpH „szerkesztésére” elutasította, akkor helyette Császár Ferenccel vállalkozott a Kritikai Aeropag szerkesztésére. Az idézett tanulmány bizonyosan az ő műve, nemcsak az érvelés megszokott menete miatt, hanem mivel egy hosz szas elemzést tartalmaz a Ludovicaeumról éppen abban a szellemben, logikában és fogalmakkal, ahogyan Szontagh a kérdésről a Jelenkorban 1847-ben értekezett. Szontagh G.: Emlékezések i. m. 275.; [Szontagh Gusztáv: ] A’ Pesti Hirlap letünt első stadiuma. In: Irodalmi Areopag I–II. Buda-Pesten 1844. II/I. 7–35. idézve: 12–13. Vö. [Szontagh Gusztáv: Z] Ludoviceum progressista szempontból. Jelenkor, 1847. január 24. Szontagh szerzőségéről általában a kritikai lapban lásd Mester B.: Magyar Philosophia i. m. 113.
