Századok – 2017
2017 / 3. szám - KONFERENCIA GRÓF DESSEWFFY EMIL HALÁLÁNAK 150. ÉVFORDULÓJA ALKALMÁBÓL - Vaderna Gábor: Dessewffyek. A konzervativizmus három útja
VADERNA GÁBOR 483 szabad elfeledkeznünk arról, hogy a reformot sürgető hazafiak csoportja közel sem volt egységes (s itt nemcsak Széchenyi István vagy Kossuth Lajos vitáira gondolhatunk, hanem arra is, hogy alapvető különbségek már a kezdetektől tagolták a politikai érdekcsoportokat),8 s arra is érdemes emlékeztetni, hogy konkrétan Dessewffy esetében is összecsúsznak bizonyos elbeszélések. Dessewffy ugyanis valószínűleg pályájának legaktívabb periódusában, az 1820–30-as évek fordulóján – egyszerre volt tevékeny tagja a Magyar Tudós Társaság alapításának, egyik kidolgozója a Széchenyi-féle kaszinó első alapszabályának, a cenzúra eltörlésének híve (erről hamarosan lesz még szó), s mindezekkel szemben Széchenyi konzervatív ellenlábasa és az ún. Conversations-lexikoni pörben a Bajza József körül csoportosuló fiatal irodalmárok gúnyos megjegyzéseinek céltáblája.9 A továbbiak ban – nem feledvén ugyan e diskurzusok összetettségét, mégis vállalva a helyzet leegyszerűsítésének veszélyeit – a három Dessewffy, apa és két fia egymás mellé helyezésével a konzervativizmus három modelljét fogom bemutatni. Az elkövetkezendő elemzés nyomán talán megérthetővé válik a Dessewffyek politikájának váltása, s ezen keresztül a magyar konzervatív gondolkodás útja a reformkorban. A konzervativizmus fogalmát nem egyszerű meghatározni. E megnevezéssel ugyanis egyaránt illethetünk politikai ideológiát, beszédmódot (nyelvet, szótárat, diskurzust), illetve egyfajta sajátos viszonyulást a világhoz. Természetesen akad közös pont e megközelítésekben: eszerint a nemzet intézményeit évszázadok tapasztalata csiszolta arra a formára, amiként előttünk állnak, miként a politikai tudás is tapasztalat gyümölcse. Voltaképpen az eltelt idő maga mutatja meg, sőt garantálja ezen intézmények hatékonyságát, s a konzervativizmus hívei ezért is gyanakodnak, ha világuk túl gyorsan változik (például – mint az közismert – a konzervatívok forradalomellenesek),10 vagy ha e változások kiszámíthatatlanul következnek be.11 Talán ismeretelméletileg ragadható meg a leginkább a kon másik: gróf Dessewffy József. Egy életpálya kutatási lehetőségei. Korall 44. (2011) 102–122.; Vaderna G.: Élet és irodalom i. m. 33–58. 8 Ehhez a legjobb összefoglaló Kecskeméti Károlyé, aki szerint a baloldal fölénye és egysége csupán „optikai csalódás”. Lásd Kecskeméti Károly: Magyar liberalizmus. 1790–1848. Bp. 2008. 9 E vitasorozat összefonódó történetszálainak elemzéséhez lásd Vaderna G.: Élet és irodalom i. m. 209–345. 10 A legismertebb persze Edmund Burke könyve a francia forradalomról (Reflections on the Revolution in France, 1790) és ennek Friedrich Gentz német fordítása (1794) nyomán kibontakozó hatástörténete. Erről lásd Kontler László: Felvilágosodás és konzervativizmus. Edmund Burke Németországban. Világosság 33. (1992) 12. sz. 901–913.; László Kontler: Superstition, Enthusiasm and Propagandism. Burke and Gentz on the Nature of the French Revolution. In: Propaganda. Political Rhetoric and Identity, 1300–2000. Szerk. Bertrand Taithe – Tim Thornton. Gloucestershire 1999. 97–114. 11 A konzervatív érvelések visszatérő sajátossága, hogy a radikális változások elvárt hatásaival a várható anarchiát és ennek következményeit helyezik szembe. Nem véletlen, hogy amikor Dessewffy Aurél a magyar politika porondjára lép, akkor az ellenfelet a „radikális, radical” jelzővel írja le, s ezzel helyezi szembe a „fontolva haladás” önleírását.
