Századok – 2017

2017 / 3. szám - KONFERENCIA GRÓF DESSEWFFY EMIL HALÁLÁNAK 150. ÉVFORDULÓJA ALKALMÁBÓL - Vaderna Gábor: Dessewffyek. A konzervativizmus három útja

DESSEWFFYEK. A KONZERVATIVIZMUS HÁROM ÚTJA

484

zervativizmus alapvonása: hívei kételkednek az emberi ész erejében, az ember szellemi képességeiben, s úgy gondolják, egy organikus történeti fejlődés során kialakult társadalmi rendet csupán korrigálni lehet óvatosan, radikálisan újraalkotni nem igazán.

12

Hogy a konzervatív világszemlélet önálló politikai ideológiává vagy nyelvvé alakuljon át – stílszerűen – nem egy radikális fordulat eredménye volt. Magyar viszonylatban már a 18. századi rendi politikában azonosíthatóak azok a töréspontok, melyek majd a 19. századi politikai közéletet is meghatározzák,13

s a fel

világosodás történetét sem lehet feltétlenül egyetlen vezérfonalra felfűzni. Vermes Gábor korszakmonográfiája többek között arra is figyelmeztetett, hogy a 18–19. század fordulóján a magyar politikai tér aktorai nem feltétlenül úgy cselekedtek, mint amilyen nézeteket hangoztattak, s e korszak egyik legfontosabb magyarországi sajátosságát abban látta, hogy a felvilágosult eszmék sajátos „tradicionalizmussal” keveredtek össze.14

Annyi mindenesetre kijelenthető, hogy a konzerva

tivizmus, mint komplex gondolkodási forma, egy hosszabb folyamat részeként alakult ki, s 19. századi intézményesülése inkább volt köszönhető a politikai kultúra változásának (egy tágasabb horizonton értelmezve: a társadalmi nyilvánosság szerkezetváltozásának), mintsem egy lassú kristályosodási folyamatnak. Ezért is tartható egyszerre Kecskeméti Károly liberalizmus-könyvének az a tézise, mely a reformkor politikai újdonságát a liberális politikai gondolkodásnak a már korábban is létező konzervatív eszmékről való leválása jelenti, illetve Dénes Iván Zoltán megközelítése, mely a magyar konzervatívok megújulását a „liberális kihívásra adott válaszként” értelmezi.

15

12 A kérdésről lásd Anthony Quinton: A

tökéletlenség politikája. Az angol konzervatív gondolkodás vallásos és szekuláris tradíciója Hookertől Oakeshottig. Bp. 1995. 71–100.; Kontler László:

Az

állam rejtelmei. Brit konzervativizmus és a politika kora újkori nyelvei. Bp. 1997. 163–289.; Kontler László:

Konzervativizmus? In: Konzervativizmus. 1593–1872. Szöveggyűjtemény. Szerk. Kontler László. Bp. 2000. 573–640. Itt: 574.; Takáts József:

Modern magyar politikai eszmetörténet. Bp. 2007. 47–52.

13 A politikai álláspontok közötti különbségek a 18. századi diétákon a felekezeti megoszlás problémáján túllépve egyre inkább a kiváltságok és a hadiadó kérdésére helyeződött a hangsúly. (Ehhez lásd Szijártó M. István: A

18. századi Magyarország rendi országgyűlése. Bp. 2016. Különösen: 302–304.) Ilyesfajta folytonosságra épít Kecskeméti Károly liberalizmus-könyve is. Ennek utolsó fejezetei tanulságos analízisét adják annak a kérdésnek, hogy milyen társadalomtörténeti alapokra épült rá a reformkor politikai aktivitása. Figyelemre méltó szempontunkból az a követeztetése, hogy a liberális reformellenzéket voltaképpen az tartotta össze, hogy ők úgy gondolták, törvényhozási reformok útján „fel lehet számolni a feudalizmust”. Ilyenformán – így Kecskeméti – a „vagyonosok osztályérdeke [...] legalább két koherens elvi [ti. egy liberális és egy konzervatív] állásponttal fért össze”. Kecskeméti K.:

Magyar li

beralizmus i. m. 311.

14 Vermes Gábor: Kulturális változások sodrában. Magyarország 1711 és 1848 között. Bp. 2011. (Ere

deti, angol nyelvű változata később jelent meg. Lásd Gábor Vermes:

Hungarian Culture and Politics in the Habsburg Monarchy, 1711–1848. Bp.–New York 2014.)

15 Nem véletlen, hogy magyarul Dénes Iván Zoltán Kecskeméti már idézett könyvéhez a magáét csatolta afféle sorozati párdarabként. Lásd Dénes Iván Zoltán:

Liberális kihívásra adott konzervatív válasz.