Századok – 2017
2017 / 2. szám - TÖRTÉNETI IRODALOM - Arday Lajos: Nemzetállamok és kisebbségek. Történelem és identitás Közép-Európában (Izsák Lajos)
TÖRTÉNETI IRODALOM 473 önrendelkezés–önkormányzat–regionalizmus–autonómia vállalkozik, az első elméleti fejezetben pedig a 20. századi történelemre fókuszálva gondolatokat, tényeket közöl a nemzeti identitásról és mentalitásról. Meghatározza a sokat vitatott Közép-Európa fogalmat, e térség pontos határait, amely véleménye szerint a Balti-, a Fekete- és az Adriai-tenger, illetve a FÁK (Belarusz, Ukrajna) és Németország közötti területre terjed ki. A második fejezet történelmi áttekintéseket, tanulmányokat tartalmaz. A Horthy Miklós angol–amerikai megítélésével foglalkozó írás angolszász történészek, politikusok, diplomaták (C. A. Macartney, T. Sakmyster, H. H. Bandholtz, C. V. Wedgwood) monográfiáit és emlékiratait idézve mutatja be a kormányzóról alkotott képet. A magyar történészek, diplomaták tanulmányait, visszaemlékezéseit idézve Ránki György, Juhász Gyula, Frank Tibor, Barcza György, Nemeskürty István, Shvoy Kálmán, Török Bálint véleményét ismerteti. Közülük érdemes idézni Frank Tibor szellemes összefoglalását az amerikai véleményről: „Amerikai szemmel nemcsak Hitler Németországa, hanem a sztálinista Szovjetunió is olyan fenyegetést jelentett, amelyhez képest a horthyzmus Washingtonból nézve megszépült: elveszett paradicsomnak látszott. Horthy tehát először jobbnak tűnt, mint a Habsburgok, majd jobbnak tűnt, mint a nácik és végül jobbnak tűnt, mint a bolsevizmus” (155.). Külön tanulmány foglalkozik az 1938–1941 között végrehajtott békés határrevíziók, illetve fegyveres terület-visszafoglalásokkal. Ez alatt az idő alatt Magyarország területe a kétszeresére, lakosainak száma több mint másfélszeresére növekedett, és elérte a 172 ezer négyzetkilométert 14,7 millió lakossal. Ebből az 1941-es népszámlálás idején nemzetiség szerint magyar 81,0%, román 7,2%, német 3,6%, ruszin 3,7%, szerb–horvát 1,5%, szlovák 1,2%. A továbbiakban rövidebb tanulmányok, tényszerű közlések ismertetik a népirtás, a ki- és áttelepítések adatait 1941–1948, illetve a kisebbségek helyzetét a létező szocializmus ban 1948–1991 között, valamint a magyarság helyzetét a szomszédos államokban, felsorolva azokat a kevés és csekély gyakorlati lépéseket, amelyeket a szomszédok (Jugoszlávia, Csehszlovákia, Szovjetunió, Románia) kormányai hoztak a magyar kisebbségek érdekében 1948 és a rendszerváltás között. Az utóbbi időszakot illetően a szerző véleményével egyetértve érdemes kiemelni: „A térségünk országaiban híven másolt sztálini– brezsnyevi nemzeti–kisebbségi politika internacionalizmusa mindenütt a nemzeti tudat gyen gítését, a szovjet nagyhatalmi érdekek érvényesítését szolgálta. A legnagyobb kárt azonban azzal okozta, hogy a kisebbségek elnyomásáról, kiszolgáltatott helyzetéről, az egyre élesedő ellentétekről nem volt hajlandó tudomást venni és a kérdést megoldottnak nyilvánítva, a valós problémákat a szőnyeg alá söpörte. Amíg a szovjet ideológiai–politikai és katonai hatalom ereje teljében volt, ez az elfojtó mechanizmus sikerrel működött évtizedeken át, azt a hamis látszatot keltve, hogy a létező szocializmus országaiban e téren is rendben van minden” (223–224.). A kötet harmadik része a kisebbségi kérdésekkel foglalkozik. A már korábban említett kisebbségpolitikában használt fogalmak tisztázásán túl megemlékezést közöl, s egyúttal elemzi tudományos munkásságát is a fiatalon elhunyt neves kisebbségkutató Joó Rudolfnak. Joó első megjelent monográfiája a nemzetiségi kérdés problémáit tárgyalja Nyugat-Európában. Foglalkozott a nemzeti kisebbségek nemzetközi védelmével, a nemzeti és nemzetiségi önrendelkezés, önkormányzat, egyenjogúság kérdéseivel. Kutatta a magyarországi nemzetiségek
