Századok – 2017
2017 / 2. szám - TÖRTÉNETI IRODALOM - Ifj. Bertényi Iván (szerk.): Törvény, jog, igazság – Széll Kálmán életműve (Ordasi Ágnes)
TÖRTÉNETI IRODALOM 456 hanem egyfajta életszemléletet foglalt össze. Egyfelől a fennálló osztrák–magyar viszony jogszerű, de igazságos fenntartását, másfelől a „mindenkinek a magáét” elv érvényre juttatását. A tanulmányok az említett ars poetica kiforrásának fázisait mind sorba veszik. Így a kötetből kiderül, hogy Deák Ferenc hogyan befolyásolta Széll Kálmán közéleti szerepvállalását, és mennyire tekinthető Széll a „haza bölcse” politikai örökösének. Mindehhez azonban elengedhetetlen a dualista államrendszer működésének és a korszak jog- és törvényalkotási folyamatának ábrázolása is. A kötet szerzői alapvetően egyetértenek abban, hogy Széll életében pénzügyi eredményei a legmérvadóbbak, és ezért több tanulmány is a politikus gazdasági és közgazdasági tevékenységét mutatja be. Kövér György táblázatokkal kiegészített munkájában elemzi, hogy Széll milyen megfontolásokból szorgalmazta a különböző – sokszor kedvezőtlen – kölcsönök felvételét, és hogy az államcsőd elkerülését milyen lépések által vélte megvalósíthatónak. A tanulmányok betekintést nyújtanak Széll Bosznia-Hercegovina okkupálásának kérdésében alkotott álláspontjába is, s rámutatnak arra, hogy a pénzügyminiszteri tárcáról való lemondását elsősorban a katonai hadműveletek költségei indokolták. Noha Széll taktikai okokból az 1890-es évekig tudatosan visszavonult az aktívabb szerepvállalástól, bankigazgatóként és igazgatói elnökként továbbra is jelentékeny befolyással rendelkezett, és lehetősége nyílt későbbi pénzügypolitikájának kidolgozásához. Széll így látszólagos politikai passzivitása ellenére változatlanul országos politikus maradt, és a közvélemény szemében is megőrizte az udvarral szembehelyezkedni képes „elvű hazafiként” szerzett tekintélyét. A kötetben igen hangsúlyos elemként jelenik meg a politikus miniszterelnöki jelölése. A szerzők felhívják a figyelmet arra, hogy bár Széll hiúságának imponált az őt övező közszeretet, sokáig nem vállalta a kabinetalakítást. Egy kedvezőbb pillanatra várt, amikor az udvar és Magyarország bizalmát élvezve megvalósíthatja elképzeléseit. Ezt az alkalmasabb pillanatot az ischli klauzula megalkotása miatt kibontakozó ellenzéki obstrukció, az „ex lex” állapotának beállta, a Bánffy-kormány válsága hozta el. A közhangulat megnyugtatására és konstruktív együttműködés kialakításának feladatára Széll tökéletesen alkalmasnak bizonyult, hiszen kompromisszumkészsége némi dinamizmust vitt a parlamenti rendszer működésébe és a pártok közti kommunikációt is elősegítette. Anka László megállapítja, hogy Széll kormányzatának kereteit az 1899. február 22-i pártközi értekezlet pontjai határozták meg. Vagyis, amíg a kiegyezés kérdései újra fel nem merültek, biztosították a hatvanhetes és a negyvennyolcas tábor közti fegyverszünetet. Ezáltal Széll miniszterelnöksége valóban egy új korszak beköszöntését jelentette, melyet maga a politikus is előszeretettel hirdetett. E tekintetben érdemes megfigyelni a sajtó magatartásának változását: míg a lapok többsége eleinte jó szónokként, békehozóként, gondos gazdálkodóként cikkezett róla, a Széll-kormány válsága idején már önkényes irányítóként, Deák örökségének elherdálójaként ábrázolták. Ahogy Ady Endre röviden summázta: „igazságot az előző kormányfők se adtak, de nem is ígértek”. Ahogy Schwarczwölder Ádám tanulmányából megtudható, Széll miniszterelnöksége során 149 új törvény lépett életbe, melyek közül több a 20. század első negyedének egyik legnagyobb problémájának kezelését, a be- és kivándorlás megállítását célozta. A kivándorlási
