Századok – 2017
2017 / 2. szám - KRITIKA - Ignácz Károly: A korrektívumok és jelöltajánlás kérdése a Horthy-korszak választási rendszerében. Hozzászólás Hollósi Gábor: Az 1937. évi választójogi novella című közleményéhez
IGNÁcZ KÁROLY 445 Szintén szó esik a 1930-as évek választójogi reformterveiről és benne a korrektívumokról Sipos Péternek az 1935-ös választásokról írt tanulmányában. 6 Hollósi munkájának pedig épp az lehetne az érdeme, ha az eddigi tudásunkat kiegészítené a korrektívumokról szóló korabeli vitákkal és dilemmákkal – ezek helyes értelmezéséhez és értékeléséhez azonban szükség lett volna a fenti szakirodalom ismeretére és használatára.7 Az ugyanis nem elég, ha pár példával egy hosszú lábjegyzetben illusztráljuk, hogy akkor a korrektívumok, „kautélák köre mennyire tág és parttalan volt” (1490. 44. lábjegyzet), hanem érdemes rákérdezni e jelenség hátterére is. Hangsúlyozni lehetett volna, hogy miközben a diktatúra és a szélsőjobboldal előretörésének árnyékában az ellenzéki, liberális és szociáldemokrata politikusok is átvették a korrektívum fogalmát, régóta hangoztatott elvi álláspontjuk szerint éppen hogy biztosítani kellene a választójog szabad és tiszta gyakorlását (Rassay Károly), illetve az általános, egyenlő és titkos választójogot, és emellett nem lehet elfogadni választók szabad akaratának meghamisítását (Peyer Károly).8 Ugyanakkor ezek az irányzatok alkalmazkodva az adott helyzethez, amikor az általuk kívánt átfogó demokratikus és szociális reformokra nem volt esély, a titkos és szabad(abb) választások reményében9 elfogadták mind a meglévő, korlátozott választójogot mint adottságot (de nem annak további szigorítását), és a választási rendszeren kívüli olyan korrektívumokat, mint a kormányzó jogkörének kiterjesztése és a felsőházi reform. Ezek fényében felületesnek érzem Hollósinak azt a főszövegben kétszer is hangsúlyozott állítását, hogy a miniszterelnök által összehívott pártközi választójogi értekezleten és a parlamentben mindenki egyetértett a titkos szavazást ellensúlyozó választójogi korrektívumok 6 Sipos Péter: Őrségváltás szavazócédulákkal – 1935. In: Parlamenti választások Magyarországon 1920–2010. Szerk. Földes György – Hubai László. Bp. 2010. 151–180., 156–159. 7 A korabeli nézetek és viták kutatásához nélkülözhetetlen Boros Zsuzsanna munkásságának ismerete, lásd kiemelten: Parlament, pártok, választások a Horthy-kori Magyarországon. Korabeli nézetek, viták, tanulmányok. I. Tudósok, írók, publicisták. Szerk. Boros Zsuzsanna. Bp. 2002.; II. Parlamenti viták a Horthy korban. 1–2. Szerk. Boros Zsuzsanna. Bp. 2006. 8 Rassay véleményére Hollósi is utal (1490. 44. lábjegyzet), de nem mutat rá a fenti kettőségre. A szociáldemokraták álláspontját azonban csak részkérdésekben mutatja be, az átfogó véleményük hiányzik, pedig az 1936 végi pártközi konferencia anyagában részletesen benne van Peyer Károly felszólalása. Lásd Krivoss Árpád: Választójog, népesség, adóteher. Gazdaságpolitikai alapon készült választójogi tervezet. Bp. É. n. [1937]. 38–41. 9 Amely reményben aztán csalódniuk kellett, ugyanis 1939-ben bebizonyosodott az, amit Peyer Károly még 1936 végén hangsúlyozott: „a titkosság önmagában még nem biztosítja a választás tisztaságát és alkotmányos lefolyását”. Uo. 38.
