Századok – 2017
2017 / 2. szám - KRITIKA - Ignácz Károly: A korrektívumok és jelöltajánlás kérdése a Horthy-korszak választási rendszerében. Hozzászólás Hollósi Gábor: Az 1937. évi választójogi novella című közleményéhez
A KORREKTÍVUMOK ÉS JELÖLTAJÁNLÁS KÉRDÉSE A HORTHY-KORSZAK VÁLASZTÁSI RENDSZERÉBEN 446 bevezetésével (1489. és 1503.), mert mindenki attól félt, hogy az „intelligencia vezető szerepe meggyengülhet” (1490.) – ez utóbbi „bethleni gondolat” nem valószínű, hogy meghatározó lett volna például a szociáldemokraták esetében. Hollósi itt egyszerűen a konzervatív politikusok egyébként befolyásos álláspontját általánosította. A teljes képhez hozzátartozik az is, hogy a parlamenten kívüli politikai szereplők körében pedig a széles értelemben vett korrektívumok teljes elutasítására is van példa. Nemcsak a szélsőjobboldalt lehet itt említeni, hanem például az 1937-es Márciusi Frontot,10 és az abban részt vevő, különböző hátterű Féja Gézát és Donáth Ferencet, akik ezért élesen elítélték a demokratikus ellenzéki pártok fentebb bemutatott, szerintük megalkuvó magatartását. 11 Hollósi megalapozatlanul állítja azt is, hogy más választójogi korrektívumok kal szemben „a szavazás nyíltságának vagy titkosságának kérdése túl nagy szerepet kap a szakirodalomban” (1508.). Érdemi érvnek ugyanis nehéz elfogadni azt, hogy a szerző ennek alátámasztására csupán egy, a Rubicon népszerűsítő folyó iratban 1990-ben megjelent rövid ismertető írásra hivatkozik (1508. 147. lábjegyzet).12 Ehhez képest a fentebb általam megadott (e kérdést is taglaló) szakmunkák bőven foglalkoztak a korrektívumokkal és a nem törvényes választási visszaélésekkel, mérlegre tették azok korlátozó hatását, és annak eredményeképp hangsúlyozták a nyílt szavazás, illetve a közigazgatási és választási szervek tevékenységének kiemelt jelentőségét. A további tényezők közül voltak még fontosak, de azok mégiscsak másodlagos szerepet játszottak. A nyílt szavazásról, mint a korabeli Európában szinte egyedülálló eszközről írja például Püski Levente, hogy „[a] választási rendszernek ezt az elemét tartották a legkorszerűtlenebbnek a hazai és külföldi kortársak és ez került a legnagyobb mértékben támadások kereszttüzébe az ellenzéki politikai erők részéről – nem véletlenül”.13 Természetesen az új kuta tóknak lehet és kell is kritikusnak lenniük a korábbi szakirodalommal, rámutatni 10 A Márciusi Front programjának 3. pontja követelte: „Az általános, egyenlő és titkos, minden korrektívum nélküli választójogot”. Népszava, 1937. március 17. 11 Féja Géza: A titkos választójog színjátéka. In: Parlament, pártok, választások i. m. I. 295–299.; Donáth Ferenc: Választójogi színjáték. Híd. Magyar fiatalok lapja, 1938. március. 4. 12 Ráadásul véleményem szerint Romsics Ignác cikkének (Nyíltan vagy titkosan? A Horthy-rendszer választójoga. Rubicon, 1990/2.) legfeljebb a címében kap „túl nagy szerepet” a kérdés, magában a mindössze kétoldalas írásban más korlátozásokról is szó esik. 13 Püski L.: A Horthy-rendszer i. m. 104. – Egyébként a korabeli szakértők egyike is egyértelműen a nyílt szavazást tartotta a legfőbb jogi korrektívumnak, ezért írt az országgyűlés esetében 18,8% demokratikus elemről és 81,2% korrektívumról (ez a titkos, illetve a nyílt szavazással megválasztott képviselők aránya). Berecz Sándor: A tökéletes választójog. Bp. 1932. 25–27.
