Századok – 2017

2017 / 2. szám - KÖZLEMÉNYEK - Devescovi Balázs: Eötvös József svábhegyi nyaralóhelye: az Eötvös-villa és a Karthausi-lak

DEVEScOVI BALÁZS 393 akart magának teremteni, akkor és e czélból épült az a kis »svájczi ház«. Abban [...] dolgozott, több művén. Ez sem tarthatott soká, mert mi gyermekek megnőttünk, s abban a völgyben ütöttük fel mulatótanyánkat. Akkor tehát atyám nekünk hagyta azt s visszatért dolgozni e háznak – mely most vendéglő – nyugati sarokszobájába.” 21 Többen is úgy vélik, nyilván Trefortot követve, hogy 1848-ban épült a villa, és ekkor már lakható is volt. Siklóssy László 1931-es cikkében például egyértelműen a forradalom évéhez köti az építkezés megindulását, és azt írja, ebben az évben már lakható formába is került az épület: „Az építés ideje alatt élte Eötvös legszebb napjait. Esze, tudása, szorgalma, hazafiui lelkesedése, jelentős részt juttatott neki politiká­ban, sajtóban egyaránt. Vezető szerepe volt a márciusi eseményekben is, aminek eredményeképpen V. Ferdinánd kinevezte őt az első független magyar minisztéri­um kultuszminiszterévé. Ugyanekkor lett földmivelés-, ipar- és kereskedelemügyi államtitkár Trefort Ágoston. [...] Az 1848-i mozgalmas nyarat erős megszakításokkal mindketten a tető alá került villában töltötték ugyan, de szomoruan látták a szabad­ságtörekvéseknek forradalomba való csavarodását.”22 Belia György Eötvös a svábhe ­gyi út építéséhez való 1848 májusában történt 100 forintos hozzájárulásával indokol­ja a villa épülésének ekkor történt megkezdését: „A 100 forint, melyet Eötvös az út építésére felajánlott, azt is jelenti, hogy hozzáfogott a villa építéséhez.”23 Belia aztán következő bekezdésében a mozgalmas 1848-as évben történő villaépítést Silóssynál némileg regényesebben így festi: „Az 1848-as tavaszi és nyári események annyira nyugtalanná teszik a főváros éjszakáit, hogy Eötvös jónak látja, ha Treforttal együtt a hegyen éjszakázik. Van aki azt mondja, hogy az utat lóháton teszi meg, olykor naponta kétszer is; a fárasztó szellemi munka után bizonyára jólesik neki a lovaglás, s a kintlakás arra is jó, hogy naponként lássa, hogyan haladnak az építkezéssel.” 24 A svábhegyi új út készültéről Gárdonyi Albert írt először, részletesebben, pusztán a tényekre hagyatkozva, és anélkül, hogy Eötvös úthozzájárulását bizonyítéknak ál­lítaná a villa építésének elkezdéséhez: „1846 augusztus 27-én a svábhegyi telektu­lajdonosok a budavárosi tanácshoz fordultak a Svábhegyre vezető kocsiút jókarba helyezése tárgyában. Beadványukban rámutattak, hogy a már felépült és felépítendő nyaralók céljuknak csupán akkor fognak megfelelhetni, ha a kényelmes közlekedés biztosítva lesz. Kijelentették, hogy hajlandók az útépítési költségekhez hozzájárulni, 21 Báró Eötvös József szobra a Svábhegyen. Vasárnapi Ujság, 1890. július 13. 454. 22 Siklóssy L.: Báró Eötvös József a Svábhegyen i. m. 30. 23 Belia Gy.: Eötvös József i. m. 184. 24 Uo. 184.

Next

/
Thumbnails
Contents