Századok – 2017

2017 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Bartha Ákos: A fajvédő párttól a nemzeti radikalizmusig. Bajcsy-Zsilinszky Endre pályaképe 1926 és 1931 között. I. rész

BARThA ÁKOS 371 berobbanó Oláh Györgyöt, vagy Makkai Jánost, hanem a pártpolitikailag épp szabad, ám további politikusi terveket dédelgető Bajcsy-Zsilinszkyt támogassa. A sárvári csizmadia gyermekéből előbb kalocsai préposttá, majd munkaügyi és népjóléti miniszterré emelkedő Vass nem idegenkedett sem a nagytőke korlá­tozásától, sem a földreformtól, noha szándékainak mélységét nem ismerjük, mi­vel nem készült még biográfia Bethlen István változó összetételű kormányainak egyik legstabilabb miniszteréről, a miniszterelnök helyetteséről. Talpassy szerint Vass egyenesen miniszterelnöki álmokat dédelgetett és ennek hátországául szánta volna az induló lapot. Az író azt is tudni vélte, hogy Bajcsy-Zsilinszky Gömböst is bevonta a tervezgetésbe.80 Féja Géza ezt a forgatókönyvet cáfolni igyekezett saját visszaemlékezéseiben, hozzátéve: „annyi tény, hogy a kormány tagjai közül Vass Józsefet szerette leginkább [Bajcsy-Zsilinszky – B. Á.], mert benne sejtett demokratikus hajlamokat. Vass pedig, ha elnyerte volna a miniszterelnöki széket, Zsilinszkynek mint ellenzéknek feltehetőleg szabad futást ad, már ezért is, hogy légkört teremtsen, és nyomást fejtsen ki a demokratikus reformok érdekében.” 81 Féja hangsúlyozta továbbá, hogy Zsilinszky mindössze egyszer fogadott el pénzt Vasstól (nyomdaköltségekre), ami nem igaz, noha valóban más módját választot­ta a jelentős szociálpolitikai vívmányai mellett a halála után a kirobbant pana­mabotrányról is nevezetes miniszter a támogatásnak.82 Például a lakáskiutalásét. Közbenjárásának köszönhetően került az ellenzéki politikus 1925-ben az Attila úton újonnan épített hatemeletes állami bérpalota, a Bethlen-udvar egyik négy­szobás lakásába,83 noha szerényen berendezett otthonában Féja szerint „évszámra tartozott a lakbérrel, s bizony gyakran csöngetett a végrehajtó” is. 84 80 Talpassy T.: A holtak i. m. 11–17. Vö. Talpassy T.: A reggel i. m. 9–17. A mértéktartó szakiroda­lom nem szól efféle tervekről Vass kapcsán. Romsics Ignác: Bethlen István. Bp. 1999. 307., 320. 81 Féja G.: Lapszélre i. m. 60. Mind Féja, mind Talpassy esetében hozzá kell tenni, hogy 1929 előtt nem ismerték személyesen Bajcsy-Zsilinszkyt, vonatkozó információik tehát másodkézből származnak. 82 Életpályájához lásd Timár István: A bethleni konszolidáció „szürke eminenciása” – Vass József politikai pályafutásának vázlata. Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 22. (1995) 4. sz. 67–73. 83 Új lakó költözik a Bethlen-udvarba. Világ, 1925. szeptember 13. 15. Bajcsy-Zsilinszky mellett itt élt Eckhardt Sándor (1890–1969) irodalomtörténész, nyelvész, politikus; Mihelics Vid (1899– 1968) politikus, újságíró; Zolnay László (1916–1984) művészettörténész, régész és Vaszary János (1867–1938) festőművész is. (www.urbface.com, letöltés 2016. szept. 9.) 84 Féja Géza: Szabadcsapat. Életregény. Bp. 237. Talpassy ehhez hozzáteszi azt a szimbolikus tartal ­mú részletinformációt, hogy dolgozószobájának falán Kossuth és Tisza (!), majd utóbbi helyén 1930 őszétől Vass József arcképe díszlett. Talpassy Tibor: Betöltötte hivatását. Bp. 1975. 12., 22.

Next

/
Thumbnails
Contents