Századok – 2017
2017 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Tóth-Barbalics Veronika: A magyar főrendiház választott tagjai
TóTH-BARBALIcS VERONIKA 319 felségfolyamodványában annak a meggyőződésének adott hangot, hogy „általjában minden felsőháznak gyengesége rejlik abban, ha választásra alapíttatik”, és hosszabban taglalta, hogy a tagok választásának egyes módozatai miért nem alkalmasak a bevezetésre.28 Az angol felsőházba választott ír és skót peerek mintá ját nem tekintette adaptálhatónak, mert „választótestület megalkotása, beosztása sok nehézséggel járna”. Azt az eljárást, hogy a második kamara tagjait vagyonos állampolgárok közül nagyobb kerületekben ugyanazon választók válasszák, mint akik kisebb választókerületekben a képviselőket, szintén elutasította. Indoklása a következő volt: „oly nagy tömege a választóknak kellene, hogy egy egyénre szavazzon, s oly nagy területről kellene hogy ezen szavazatok jöjjenek, hogy eltekintve is attól, hogy ily módon a felsőház nagyon könnyen elveszíthetné magyar állami jellegét, maga a célszerűség sem engedi meg ezen módozat elfogadását, mely mellett a választók legnagyobb része nem is lenne azon helyzetben, hogy a jelöltekről csak ismerettel is bírjon.” A választás azon formájáról, amelynél a felsőházi választójogot a képviselőválasztásnál alkalmazott cenzusnál magasabb cenzushoz kötnék (mint a korabeli belga törvényhozás esetében), azt tartotta, hogy „a szegények és a vagyonosok közti ellentét, ellenséges indulat élesztésére vezetne”. Ha a képviselőház választana bizonyos számú tagot saját kebeléből (mint Norvégiában), akkor „a képviselőházi többség meggyengítené magát”, a felsőház pedig csak „visszhangja lehetne a képviselőháznak”, vagy a választást a képviselőházi többség az ellenzék súlyának csökkentésére használná fel, ami szintén további zavarokat okozna a parlament működésében. Ha a képviselőház nem saját soraiból választaná meg a felsőházi tagokat, akkor „valószínűség szerint elsősorban a többséghez tartozó bukott képviselőkkel népesítené be a felsőházat”. Tisza a felsőházi mandátum hosszának kérdését is problematikusnak tartotta: időhöz kötött választás mellett elveszne a felsőházi tagok függetlensége, „a közvélemény szeszélyeitől” függnének, ha viszont élethossziglani lenne a választás, akkor „a választók időszerinti hajlamából eredt képviselőház” befolyásolná évtizedekre a felsőház irányát. A törvényhatóságok általi választást azért ellenezte, mert a megyéket nem politikai tényezőknek, hanem közigazgatási egységeknek tekintette. Ezen kívül úgy tartotta, hogy „aki a magyar állam fennállását akarja [...] [az] azt, hogy Magyarországon az államélet legfőbb nyilvánulásában, a törvényhozásban 28 2554-1883-ME (Fogalmazvány) és 2554-1883-ME, érk. 3132-1883-ME (Tisztázat). Lelőhelyük: MNL OL K 26, 1883-1004., 195. cs.
