Századok – 2017
2017 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Borbély Zoltán: Homonnai Drugeth (III.) György hűtlenségi pere (1600–1603)
BORBÉLY ZOLTáN 289 Az 1590-es évek hadikonjunktúrája ismét kedvező alkalmat teremtett a hadiszállításokból származó jövedelmek növelésére, és újabb lehetőségek nyíltak meg néhány törekvő közép- és kisnemes számára, mint amilyen Szokoly Péter is volt. 45 A terebesi uradalom a Zempléni-hegység északkeleti részén helyezkedett el, néhány kilométer távolságra Kassától, a Hegyalja szomszédságában, egy napi járásra Tokajtól. Közvetlenül a terebesi kastélyhoz jelentős nagyságú majorsági szántók, rétek, halastó és két vízimalom, valamint a Hegyalján pontosabban meg nem nevezett szőlők tartoztak. 46 Teuffenbach halálát követően az uradalmat ért támadások ismét egyre gyakoribbá váltak a környékbeli birtokosok részéről. A Takáts által említett visszaélések közül az olyan lehetetlennek tűnő eseteknek is dokumentált nyomai maradtak, mint Rákóczi Zsigmond visszaélése, aki átvezette saját birtokára a Bodrog folyót, így a terebesi uradalom malmai működésképtelenné váltak.47 De Szokoly Péter és Bánóczy Simon is járt a terebesi uradalomban 1598 folyamán, fegyveresek kíséretében, akik nagy károkat okoztak a majorságban. 48 Ladóczy György, a Homonnaiak terebesi uradalmának provizora, ugyanebben az évben, Szent Ambrus napja (december 7.) körül támadást intézett a Terebessel határos Malácza település ellen, ahol feldúlták Bánóczy Simon feleségének udvarházát.49 A támadás okai, körülményei és a benne résztvevők száma az egész peres eljárás alatt tisztázatlan maradt. A rajtaütésben résztvevő személyek száma hatvan és hatszáz között ingadozott a különféle vizsgálatokban és 45 A felső-magyarországi nagybirtokosok hadiszállításairól részletesebben lásd H. Németh István: Végvárak, városok, hadseregszállítók. A felső-magyarországi városszövetség és a védelmi rendszer 1526–1593. Történelmi Szemle 42. (2000) 225–232. 46 MNL OL E 156 Magyar Kincstári Levéltárak, Magyar Kamara Archivuma, Urbaria et Conscriptiones, (a továbbiakban E 156) 59:15 (b). Terebes urbáriuma 1604. december 16. A terebesi uradalomhoz a következő birtokok tartoztak: Terebes, Parics vára, Hardicsa, Nagyruszka, Vécse és Isztáncs helységek, Gálszécsen két udvarház, Gálszécs, Pelejthe, Miglész, Kohány, Gerenda, Berettő, Zebegnyő, Nagyazar, Tarnóka, Dorgó, Kereplye és Albin helységekben részek, Vallon puszta. Ezen kívül Abaújban Alsó Kemencze, Bőd, Csákány, Herkány, Ránk, Ruszka, Szinye és Zsír; Sárosban pedig Kosztolány, Lipócz, Mudrócz és Tizsite helységek. 47 ÖStA AVA FHKA HFU r. Nr. 73. Konv. 1602. július, fol. 7–8. Ekkor Szokoly Péter terelte vissza a Bodrogot az akkorra már kezére került uradalomba, ami ellen Rákóczi Zsigmond tiltakozott. 48 ÖStA AVA FHKA HFU r. Nr. 68. Konv. 1600. december, fol. 230–241r. A teljes tanúvallatás: fol. 241–247. „mikor az asszonyom és az úrfi Posoni gyűlésben voltak Anno 1598 esztendőben. Az alath Banóczy Szakoly Péter és Basó Mihalné az minémű violentiakat cselekedtek arra valo”. 49 ŠA Prešov DH inv. c. 503. 1. Fasc. 1. No. 5. A leleszi káptalan által lefolytatott vizsgálat anyaga.