Századok – 2017
2017 / 1. szám - TÖRTÉNETI IRODALOM - Türk Attila – Lőrinczy Gábor – Marcsik Antónia: Régészeti és természettudományi adatok a Maros-torkolat nyugati oldalának 10. századi történetéhez (Mesterházy Károly)
TÖRTÉNETI IRODALOM 206 Az egyes lelőhelyek, illetve sírok és temetők anyagának leírása után a szerzők sorra veszik a temetkezési szokásokat, részletesen elemzik azokat, valamint a magányos sírok és sírcsoportok problematikáját. Ezzel kapcsolatban foglalkoznak a temetőtípusokkal, köztük az ún. szállási temetőkkel. A továbbiakban a temető- és sírleírásoknál szokásos sorrendet követik. Mindeközben a feltárások során jelentkező egyedi vagy ritka jelenségeket, mint a körárkos vagy máshol nem bizonyított halmos temetkezést (Hencidán valószínűleg nem volt, László Gyula csupán feltételezte), a fa(rönk)koporsók használatát, a részleges lovas temetkezések fajtáit is részletesen tárgyalják. Ez utóbbiaknál a leírásokba beépítik Vörös István megfigyelését a lóbőr nélküli részleges lovas sírokról. A sírokban talált pénzek ritkább felhasználási formájába tartoztak a szemfedőként alkalmazottak, valamint a honfoglalás kori sírokban egyedülállóként a férfi csizma szárának díszeként alkalmazva. A sírba tett tárgyakat a szakirodalomban szokásos módon egyenként sorra veszik, előbb a női, majd a férfi sírokban szokásos mellékleteket (de nem mindet, ezért a korábbi közleményeket sem lehet mellőzni). A szokásos régészeti leírások mellett – amennyiben voltak – itt is feltűntetik a természettudományos vizsgálatok eredményeit. Ezek közül általánosabb az antropológiai adatok felhasználása és a régészeti adatokkal való szembesítése, valamint az embertani adatok, amelyek a sírokban talált vázak nem és életkor meghatározásai. A szerzők azonban azt is vizsgálják, mely életkorra jellemzőek az egyes temetkezési szokások, vagy megfigyelhető-e a nemek és az életkor szerinti mellékletadás. Ezek a kérdések korábban esetlegesen merültek fel, de László Gyula munkássága nyomán általánosan alkalmazott kutatási feladattá váltak. Az életkorral kapcsolatos mellékletadási szokások azt a vélekedést erősítik, hogy általában az 50-60 éves korban elhunytakat temették el a leggazdagabban, közülük is leginkább a férfiakat, például lóval (104.), csontlemezes íjjal és tegezzel (56-57.), éremmel (57.), a maturus és senium korú halottaknak adtak edényben ételmellékletet, őket temették el vájt rönkkoporsóban (61–62.). Érdekes megfigyelésük, hogy a Szeged-Öthalom V. homokbánya 257. sírjában talált csörgős lószerszám veret fiatal gyermek sírjából került elő. A lábak végénél részleges lovas temetkezést találtak, de a lószerszámveret a gyermek nyakláncának csüngőjeként, a gyerek jobb karjának belső oldalán került elő, és kétség sem fér hozzá, hogy a sír a kis temető többi sírjával együtt a 10. századból, legfeljebb a század végéről való. Ugyanilyen megfigyelést lehetett tenni egy püspökladányi gyermek sírnál is (Eperjes-völgy 138. sír). Ez a szokás a 11. század elején válik gyakoribbá, amikor másodlagos felhasználásban kerülnek 10. századi tárgyak a gyermeksírokba, főleg nyaklánc részeiként (Győr-Pósdomb 65. sír, Sorokpolány 115. sír). A szerzők egy másik fontos természettudományos vizsgálati módszert is felhasználtak, a radiokarbonos kormeghatározást. A szeged-öthalmi 8 síros temető hét sírjából vettek mintát, és mind a humán, mind az állatcsontokon végeztek vizsgálatot. Több helyen is készültek a mérések, Poznańban és Debrecenben is, és a mérési eredmények nagyjából egybehangzónak bizonyultak, tehát a 257. sír esetében, amelyben a csörgős lószerszámveret volt nyaklánc díszeként felfűzve (39.), a 10. század végére, esetleg a 11. század elejére keltezték a mérések. A radiokarbonos méréseknek azonban sokkal nehezebben áthidalható következményei lehetnek, amennyiben megbízhatóságuk igazolódik. A nyolc síros temető ugyanis a mérések alapján egy teljes évszázad alatt
