Századok – 2017
2017 / 1. szám - TÖRTÉNETI IRODALOM - Türk Attila – Lőrinczy Gábor – Marcsik Antónia: Régészeti és természettudományi adatok a Maros-torkolat nyugati oldalának 10. századi történetéhez (Mesterházy Károly)
TÖRTÉNETI IRODALOM 207 jött létre. Némelyik sírt ráadásul (36., 124., 237.) a honfoglalás ismert dátuma előtt áshatták meg, és ezzel akár igazolni is lehetne a többek által feltételezett 895 előtti beköltözést (Györffy György, Mechthild Schulze-Dörrlamm és mások). Másrészt viszont felvetődik a kérdés, milyen közösség az, amelynek egy évszázad alatt csak nyolc halottja van, közülük is 5 férfi, egy nő, és két kisgyerek? Ráadásul az archeogenetikai mérések szerint a nyolc személy között nincs nőági leszármazási vonalon rokon, vagyis a két kisgyereknek nem az egyetlen nő az anyja, és a férfiak sem rokonok. Mende Balázs rövid tanulmánya (371–375.) más meglepetéssel is szolgál, bár az archeogenetikai kutatásoknak egyéb meglepő eredményei is voltak – például a Harta-Freifel -ten megmentett kis temető esetében –, ahol szintén rokontalan elhunytakat sikerült kimutatni. Viszont a harta-freifelti temető 4. sz. gyermeksírjában a szeged-öthalmi 236-os sír női halottjának gyermeke feküdt (373.). Ebben az esetben nem tudjuk, hogy a temetők hogyan tükrözik az egykori társadalmat. A szerzők azt a véleményt is megkockáztatják, hogy a korabeli temetők nem az egykori társadalom szerkezetének leképződései (7.). A puding próbája ez esetben a nagy létszámú temetők archeogenetikai vizsgálata lehetne, ahol kizárt a rokonság sokfelé temetése. A szerzők szerint e jelenségek történeti értékelése, s ebben egyet érthetünk velük, újszerű megközelítést igényel, ennek ellenére az új módszerekkel elért eredményeket sem tarjuk megbízhatóbbnak, mint a korábbiakat, amelyek történeti és néprajzi modellek lenyomatai. Ugyanakkor a hagyományos értékelés szerint is új jelenségeknek lehetünk tanúi, hiszen a „tanyás” temetkezések a bemutatott sírok és sírcsoportok tanúsága szerint valóban léteztek, és nemcsak a pénz hiányában elégtelen feltárások eredményei. Mellettük pedig mindig voltak olyan közösségek, amelyek nagy, több generációs temetőket használtak, még Szeged környékén is (Algyő, Sándorfalva, vagy jóval távolabb Sárrétudvari, Püspökladány). A hagyományos régészeti feldolgozást a fémösszetétel-vizsgálatok is gazdagították. Ezek egyrészt a sírokban talált pénzek anyagösszetételét vizsgálták, másrészt a ruházat és bőrnemű készítmények fémvereteinek anyagát. Már az 1970-es években felvetette Dienes István, hogy a honfoglalók művészetének kibontakozásához nagyban hozzájárult az adóba kapott és zsákmányolt nemesfémek beöntése (Dienes István: A honfoglalás kora . Bp. 1970. 8-9.). A vizs gálatok kimutatták, hogy bár kis szériát elemezhettek, még így is találtak a pénzek összetételével gyakorlatilag teljesen azonos összetételű tárgyat, és arra is fény derült, hogy a nemesfémekben gazdag felszerelés néha csalóka, mert az ezüsthöz nagy százalékban kevertek rezet. A kötet fotó és rajz dokumentációja kiemelkedő bőségével eltér az eddig megszokottól. A régészeti fejezetek illusztrálására 157 kép szolgál. Minden tárgy színes fényképe mellett megtalálható az értelmező rajzos ábrázolás is, amely a rozsdacsomóként megmaradt vastárgyak esetében szinte elengedhetetlen. Az ásatási helyszíni munkák felvételei (sírok fotói) szintén színesek, sok a részletfelvétel, a sírrajzok mellett pedig sok a részletrajz is. A nagyobb ásatási felületekről légi fotó is készült, a temetőket temetőtérképek, a földrajzi elhelyezkedést földrajzi térképek mutatják. Az irodalomjegyzéket és német nyelvű összefoglalást a Függelék követi, amely a régészeti elemzéssel majdnem azonos terjedelemben a természettudományos vizsgálatok eredményeit tartalmazza. A fémösszetételi vizsgálatokról két dolgozatból is tájékozódhatunk. Előbb egy öt szerzős (Csedreki László, Susanne Greiff, Langó Péter, Florián Ströbele és Türk Attila) tanulmányt olvashatunk, majd az előbbiek közül a magyar szerzők foglalták össze a roncsolásmentes
