Századok – 2017
2017 / 6. szám - TÖRTÉNETI IRODALOM - A szuezi válság és Magyarország – 1956 (Gecsényi Lajos)
1418 TÖRTÉNETI IRODALOM – boncolgatja. Kétségtelenül igaza van abban, hogy ezt a történelmi valóság alapján aligha lehet megválaszolni, így nem marad más lehetőség, mint a virtuális erkölcsi felelősség boncolgatása. A kettős válság eseménysorában a magyar tragédiához kapcsolódik Zinner Tibor forráselemzése, aki a Mindszenty József életére vonatkozó sok éves kutatásai apró részeként a bíborosnak az amerikai követségben eltöltött években (1956–1963 között) útjára indított 80 leveléből elemzi a forradalom és szabadságharc eseményeit érintő írásait. Hangsúlyozza, hogy valamennyi levél markánsan tükrözi a bíboros-prímás következetes politikai és erkölcsi felfogását a kommunista rendszerről, a forradalmat követő terrorról, nem egyszer a hivatalos amerikai politikáról. Talán nem is volt véletlen, hogy levelei válasz nélkül maradtak. Elvben szorosan kapcsolódik a konferenciakötethez a vele egy időben megjelent forráskiadvány, amely részben hasonló a forradalom eseményeiről és azok utóéletéről a külföldi levéltárak dokumentumaiból készült korábban publikált összeállításokhoz. Jelen esetben, a Veritas Intézet nemzetközi kapcsolatainak köszönhetően, a szuezi háborúra fókuszáló egyiptomi forrásokból válogatott a szerkesztő, miközben bőven élt a magyar külügyi irattárnak az 1956-os év eseményeit szélesebb spektrumban tükröző (és mindeddig ismeretlen) anyagának kínálatával is, amivel sikeresen gazdagította a nem mindig releváns diplomáciai jelentések kínálatát. Ezek közé sorolhatjuk a kairói követség három időrendi összefoglalóját a szuezi válsággal kapcsolatos eseményekről (33., 46., 83. 1956 július-október), a Külügyminisztérium és a New York-i magyar ENSZ képviselet közötti táviratváltásokat és telexüzeneteket (54., 57–60.; 1956. november 1–3.), illetve szorosan a témához illeszkedően a kairói követség jelentéseit a forradalom egyiptomi visszhangjáról és a csatornaháborúról (80–82., 1956. december 7.). Természetesen a 97 dokumentum igazi újdonsága az a 27 egyiptomi forrás, amelyek között olvashatjuk Nasszer beszédét az államosítás bejelentésekor (18.), a háború idején (56.), az elnöknek az államosításról tartott nemzetközi sajtótájékoztatójáról készült feljegyzést (27.), az egyiptomi diplomaták jelentéseit Moszkvából, Washingtonból, Pekingből, Belgrádból, Új-Delhiből a háború kiváltotta reflexiókról. Külön csoportot képeznek az 1956 tavaszán Budapestre érkezett egyiptomi követ Náfe Záde beszámolói (68., 74., 85., 90.) a magyarországi eseményekről, annak ellenére, hogy a diplomata csak fokozatosan ismerte ki magát a hazai viszonyokban. A jelentéseket a szerkesztő részletes jegyzetekkel korrigálta és egészítette ki, ám ezekből sajnos kimaradt Záde személyének bemutatása, ami a róla alkotott képet teljessé tette volna. A forrásokat angolul és arabul is közölt „bevezető szerkesztői megjegyzések” foglalják keretbe, amelyek kitűnő képet adnak a magyar külügyminisztérium korabeli szervezetéről, röviden felvázolják az egyiptomi külügy struktúráját, a szakirodalom alapján összefoglalják a nemzetközi viszonyokat, a magyarországi fejlődést 1953 után, a közel-keleti helyzetet a szuezi támadás előtt és bemutatják, miként látják az egyiptomiak a magyar forradalmat. Miközben elismerésre méltó módon részletes jegyzetekben szólnak valamennyi megemlített eseményről és közéleti személyről, néhány kisebb jelentőségű beosztásban működő diplomatáról láthatóan nem sikerült információkat szerezni (Záde követet már említettük, de ez történt Szabó Jánossal, a magyar ENSZ képviselet tanácsosával, bizonyos Harry Corn amerikai elemzővel). Mindezt csak tovább bonyolítja, hogy nem készült névmutató, ami sokat segített volna a tájékozódásban. Ehhez kapcsolódva csupán a jobbító szándék mondatja a recenzenssel, hogy célszerű lett volna a levéltári források jegyzékében a számkódokat feloldani, s így tudatni, hogy melyik anyag milyen szervezeti struktúrához tartozik. Gecsényi Lajos
