Századok – 2017
2017 / 6. szám - TÖRTÉNETI IRODALOM - A szuezi válság és Magyarország – 1956 (Gecsényi Lajos)
1417 TÖRTÉNETI IRODALOM elindítása és a szovjet pártvezetésnek a forradalmi Magyarország elleni támadásra kiadott parancsa közötti valósnak tűnő, vagy feltételezett összefüggések lehetőségeit, megalapozottan dokumentált választ nem tudtak adni. Ily módon a „szuezi ügy” és annak kihatásai változatlan aktualitással bírnak a történészi vizsgálódás számára. Azaz máris igennel válaszolhatunk arra a kérdésre, hogy indokolt volt e a magyar forradalom 60. évfordulójához kapcsolva a Veritas Történetkutató Intézet által rendezett konferencia előadásainak kiadása, melyek középpontjában változatlanul ez a kérdés állt. Annál is inkább indokolt volt a döntés, mert az előadók/szerzők felkérésénél, a témák kiválasztásánál a szervezők sokrétűségre és sokszínűségre törekedtek, és ezzel jól sikerült körképet adnak a szuezi és a magyar krízis nemzetközi beágyazottságára vonatkozó kutatások jelenlegi állásáról, az eltérő, olykor markánsan szembenálló nézetekről. A hat tanulmányból, két esszéből, egy visszaemlékezésből és egy (a tematikához áttételesen kapcsolódó) forráselemzésből álló kötetben korábbi kutatásaikra támaszkodva Kecskés D. Gusztáv és J. Nagy László foglalták össze a két válságot meghatározó történéseket, megalapozva ezzel konferencia (és a kötet) gondolatmenetét. Ezt jól egészíti ki Kovács Tamás írása (Szuez látképe Tel-Avivból), ami Izrael Állam történetének és a háborúban játszott szerepének bemutatásával teszi kerekké a „szuezi ügyet”. Egedy Gergely üdvözlendő tematikai „újítással” Eden angol miniszterelnök memoárjában vette nagyító alá a szuezi eseményekről írottakat. Konklúzióként a politikus (számomra eltúlzottnak tűnő) erkölcsi és politikai felelősségét hangsúlyozza a válság kezelésében, a nyugati világ egységének megbontásában való részvételben és ezzel a Szovjetunióval szembeni közös fellépés esélyeinek csökkentésében. A téma eddigi kutatása során még soha nem kerültek feldolgozásra egyiptomi külügyi források, amit most szakirodalmi kontextusba ágyazva Abdallah Abdel-Ati Abdel-Salam Mohamed Al-Naggar pótolt, amikor budapesti, moszkvai és belgrádi diplomáciai jelentéseket értékel és ismertet. Ezek fényében vont le következtetéseket az angol–francia–izraeli invázió és a magyar események közötti összefüggésekre. Teljesen más műfajban, ritkán adódó lehetőséggel, ezt a történészi elemzést színes képpel egészíti ki az Esti Budapest című napilap egykori tudósítójának, a Párizsban élő André Farkasnak a visszaemlékezése. Farkas hónapokat töltött a háború előtti hónapokban Egyiptomban, így láthatta nemcsak az ottani magyar külképviselet munkáját, de az egyiptomi élet mindennapjait is. A részletes szaktanulmányok sorát Sáringer János írása zárja, amely logikus összefüggésben tekinti át a történések sorát a világpolitikában az ötvenes években lezajlott változásoktól, a Gamel Abdel Nasszer hatalomra kerülésével bekövetkezett új egyiptomi politikai irányvonaltól kezdve a szuezi csatorna államosításából következő eseményeken át a háború nyomán bekövetkezett közel-keleti erőeltolódásokig. Tanulmányának fontos záróeleme, hogy (a recenzens megítélése szerint) reális választ ad a központi vitakérdésre: volt e közvetlen összefüggés a két válság között? Érdemes ezt idézni. „A Sévres-ben 1956. október 23–24-én lezajlott brit–francia–izraeli tárgyalásokon szóba kerülhettek a Magyarországon zajló események, amelyek azonban nem befolyásolták az izraeli támadás időpontját. A magyarországi beavatkozással kapcsolatos Kremlben zajló vitára és Hruscsov döntésének végkimenetelére a források szerint közvetlenül nem hatott a szuezi krízis. Sokkal inkább az, hogy a magyar kormányok október végétől nem tudtak úrrá lenni az eseményeken, amelyek a többpártrendszer létrejötte felé mutattak. A kilépés a Varsói Szerződésből és a semlegesség deklarálása pedig szembement a hidegháborús érdekszférarendszer játékszabályaival” (121.). A kötet két esszé típusú írásában Francois David eredetileg angol nyelvű cikke (kár, hogy nem közölték az eredeti munka bibliográfiai adatait) a csatorna államosítása nyomán kialakult nagyhatalmi konfliktusról és ennek kihatásairól értekezik, Jeszenszky Géza pedig a gyakran felbukkanó érzelmi alapokon nyugvó kérdést – cserben hagyta-e Magyarországot a Nyugat 1956-ban?
