Századok – 2017
2017 / 6. szám - TÖRTÉNETI IRODALOM - Christian Steppan: Aktuere am Fremden Hof. Herrscherrepräsentation und politische Kommunikation kaiserlicher Gesandter am russischen Hof (1720–1730) (Kökényesi Zsolt)
1398 TÖRTÉNETI IRODALOM Steppant első sorban a követek kommunikációjának minél szélesebb körű értelmezési lehetőségei érdeklik. A monográfia megközelítésmódja tehát alapvetően különbözik a klasszikus diplomáciatörténeti művek módszertanától, amelyek célja a diplomáciai események politikatörténeti kontextusának a feltárása. A könyv figyelemreméltóan széles forrásbázison nyugszik, a szerző nemcsak bécsi (Österreichische Staatsarchiv) és moszkvai levéltárak (Rossijskij Gosudarstvennyj Archiv Drevnich Aktov) fondjait tanulmányozta, hanem londoni (National State Archives), porosz (Geheimes Staatsarchiv Preußischer Kulturbesitz) és schleswig-holsteini (Landesarchiv Schleswig-Holstein) archívumokban is végzett kutatásokat. A levéltárakban elsősorban a követutasításokat és követjelentéseket, a különféle konferenciák anyagát és a ceremoniális iratokat tanulmányozta. Ezen források mellett Steppan nagy figyelmet fordított a kortárs ceremónia- és jogtörténeti értekezéseknek (mint Hugo Grotius, Christian Lünig vagy Abraham de Wicquefort művei), a 18. századi sajtóhíreknek (kiváltképp az Europäische Fama és a Wienerisches Diarium kapcsolódó bejegyzéseinek) a feltárására, valamint nem feledkezett meg a téma angol, német és orosz nyelvű forráskiadványairól sem. Christian Steppan monográfiája jól tagolt, átlátható módon oszlik részekre, fejezetekre és alfejezetekre. A könyv három fő részből áll: az első rész igen részletes elméleti-módszertani bevezetés, a másik két fejezet pedig kronologikus bontás szerint különül el egymástól, míg az előbbi az 1720 és 1725 közötti történéseket, addig az utóbbi az 1725 és 1730 közötti történetet tárja az olvasó elé. Valószínű, hogy a kronologikus feldolgozás jobban lehetővé teszi az egymással polemizáló források összeolvasását, értelmezését. Az első rész címe: Der Handlungsspielraum der Akteure: Kommunikative, normative, institutionelle und begriffliche Rahmenbedingungen des frühneuzeitlichen Diplomatieparketts [A sze replők játéktere: a kora újkori diplomáciai parkett kommunikációs, normatív, intézményi és fogalmi keretfeltételei]. A szerző alaposan bemutatja (120 oldal terjedelemben) a kora újkori diplomácia elméleti és gyakorlati vonatkozásait, aprólékos részletességgel kitérve a forrásértelmezés módszertani lehetőségeire. Megközelítésmódjába igyekszik integrálni a legfontosabb eszme- és kultúrtörténeti irányzatokat, mint (többek között) a (John Pocock és Quentin Skinner nevével fémjelzett) cambridge-i eszmetörténeti iskola, a Reinhart Kosselleck-féle fogalomtörténet, vagy a német politika kultúrtörténeti irányzat eredményeit, sőt a szerző figyelme olyan módszertani megközelítésekre is kiterjed, mint az Erving Goffman-féle interakcióértelmezés, vagy a Niklas Luhmann-féle kommunikációelmélet. A második rész, amely körülbelül 150 oldal és a Vom zwischenstaatlichen Tauwetter in die diplomatische Eiszeit – Wiederbelebung und Einfrieren der bilateralen Kommunikation in den Jahren 1720–1725 [Az államközi enyhüléstől a diplomáciai jégkorszakig – A bilaterális kom munikáció felélesztése és befagyasztása az 1720 és 1725 közötti években] címet viseli. A vizsgált fél évtized igen izgalmas periódus a Habsburg– orosz kapcsolatok történetében, ekkor válik Oroszország nagyhatalommá, folytatódik az új orosz rezidenciaváros, Szentpétervár kiépülése, ahol 1721-től császári követ is működött. Fontos fordulópont a két udvar közötti diplomácia történetében VI. Károly követének, gróf Wilhelm Stephan von Kinskynek (1679–1749) és követségi titkárának, Sebastian Hochholzernek (?–?) Pétervárra való megérkezése (korábban nem volt a császárnak állandó követe jelen az orosz udvarban). Kinsky és Hochholzer a főszereplői a monográfia második részének, Steppan érzékletesen ábrázolja integrációjukat az orosz udvarba, kapcsolatfelvételüket a kormányzati elittel, közvetítő szerepüket és személyes mozgásterüket a nagyhatalmi érdekek között. Kinskynek és titkárának pedig igen kényes külpolitikai helyzetben kellett helytállnia, ugyanis a Bécs és Szentpétervár közötti kapcsolat elhidegülését eredményezte, hogy I. (Nagy) Péter 1721-ben felvette a cári címet és császári jogkörét igyekezett az európai udvarokkal is elfogadtatni, amely szemben állt VI. Károly érdekeivel.
