Századok – 2017
2017 / 6. szám - KRÓNIKA - Balogh Ádám: Megosztó kompromisszum – Az 1867. évi kiegyezés 150 év távlatából. Nemzetközi konferencia. Budapest, 2017. szeptember 26.
MEGOSZTÓ KOMPROMISSZUM – AZ 1867. ÉVI KIEGYEZÉS 150 ÉV TÁVLATÁBÓL 1382 értelemben meghatározó rendelkezései, mint 1848 esetében az állampolgárok jogegyenlőségén alapuló „modern” és szabad nemzeti közösségé? Véleménye szerint nincsenek, mert az 1867-es politikai kompromisszum olyan államjogi alkuként értelmezhető, amely a Magyar Királyság helyét egy ma már nem létező államalakulat, a Habsburg Birodalom keretei között jelölte ki. Ezt követően taglalta, hogy a Monarchia 1918-ban bekövetkezett bukása meny nyiben kötődött a kiegyezéshez, és egyenesen következett-e az 1867-es kompromisszumból? Lehetett-e sejteni már akkor is, hogy a Habsburgokkal kötött alku rosszul ér véget? A 20. századi magyar történelem egyik legfontosabb eseményével (tudniillik az első világháborút lezáró békével) számos történész és politikai gondolkodó foglalkozott, akik más-más módon ítélték meg azt. Az előadó a kiegyezésről való gondolkodásunkban három meghatározó szerepet játszó személyiség – Szekfű Gyula, Németh László és Bibó István – elméletének komparatív összevetése mellett döntött. Bertényi Kossuth Lajos meghatározó nézeteit is ismertette a kiegyezésről. Kiemelte az 1867 májusában írt úgynevezett Cassandra-levél jelentőségét, mely szerint a Habsburgok birodalma halálra van ítélve, és ha a magyarok velük szövetkeznek, akkor egy elnyomó rendszer működéséhez járulnak hozzá. Lothar Höbelt, a Bécsi Egyetem professzora az osztrák–magyar kiegyezés kérdésköreit Lajtán túli szemszögből vizsgálta. Felhívta a figyelmet arra, hogy a kiegyezés alapjain már a königgrätzi csatát megelőzően is dolgoztak. Ennek eredményeként pedig – az örökös tartományoktól némiképp eltérően – az abszolutizmus kevésbé juthatott érvényre a Magyar Királyságban. Ausztriából nézve a magyarországi megyerendszer és az országgyűlés lehetővé tette, hogy a magyarok kontrollt gyakoroljanak az adók és a hadsereg ügyében. Beszélt az úgynevezett közös ügyekről (hadügy, külügy, pénzügy), illetve arról, hogy ezekkel kapcsolatban Ferenc József ragaszkodott egyes döntési jogkörökhöz, amelyeket magának kívánt fenntartani. Fontos jelenségként ragadta meg a felek közötti kölcsönös bizalmatlanságot, és az ambivalenciát a nemzetiségeken belül. Höbelt szerint az első világháborúig nem voltak egységesek a nemzeti autonómiával kapcsolatos elszakadási törekvések, és magukon a nemzetiségeken belül is ellentétek húzódtak, amelyek megosztották ezeket a mozgalmakat. Željko Holjevac történész, a Zágrábi Egyetem Bölcsészettudományi Karának dékánja a horvát elképzeléseket ismertette, egyfajta birodalmi modernizá cióként értelmezve a kiegyezést. Hangsúlyozta, hogy a kiegyezés fogalmát Horvátországban az 1867. évi osztrák–magyar szerződés megkötésére alkalmazták, az 1868. évi magyar–horvát szerződéssel kapcsolatban inkább a megegyezés, a kiegyenlítés és a kompromisszum definíciókkal találkozhatunk.
