Századok – 2017
2017 / 6. szám - KRÓNIKA - Balogh Ádám: Megosztó kompromisszum – Az 1867. évi kiegyezés 150 év távlatából. Nemzetközi konferencia. Budapest, 2017. szeptember 26.
1383 BALOGH ÁDÁM A magyar–horvát megállapodás egy sokszorosan összetett állam létrejöttét eredményezte, amelynek akadtak heves bírálói mind az osztrák, mind a horvát és magyar oldalról egyaránt. Elmondható azonban, hogy a horvátokkal ellentétben más nemzetiségekkel nem került sor ilyenfajta megállapodásra, és az előadó szerint ebben kiemelt szerepe volt Ferenc Józsefnek. Dobszay Tamás, az Eötvös Loránd Tudományegyetem docense az 1861-es elképzelések és az 1867-es kiegyezés viszonyát vizsgálta előadásában. Egy olyan részkérdést, amely ez idáig elkerülte a figyelmet, vagyis a „meg nem valósult kiegyezéseket” ismertette. 1861-ben egy kiegyezési kísérletre került sor, amely azonban nem a kölcsönösség elvén alapult. Dobszay Tamás szerint az uralkodó minél kevesebb alkotmányos engedménnyel, az osztrák politika pedig a birodalmi egység kikényszerítésével akarta a rendezést. A hazai törekvések alapját az 1848-ban létrejött alkotmányos rendszer képezte, de a magyar közvélemény megosztott volt a tekintetben, hogy mit értsen a helyreállítandó 48’ programja alatt. 1861-es álláspontjában Deák Ferenc már kitért néhány engedményre, ugyanis tudta, hogy a megállapodás segítheti Magyarország alkotmányossági küzdelmeit. 1865-re a magyar és az osztrák politikai körök, valamint Ferenc József egyaránt eljutott a kiegyezés gondolatáig, s ekkor már nem a megegyezés volt a viták tárgya, hanem a kiegyezés pontos feltételei és formája. Hermann Róbert a magyar emigráció 1850–1867 közötti terveit ismertette Magyarország és szomszédainak jövőjére vonatkozóan. Előadásában a Kossuthemigráció által kidolgozott alternatívák tervezeteit vette górcső alá a nemzetiségeket és a szomszédos országokat érintően, valamint az 1867-es országgyűlés ellenajánlataként értelmezte a kossuthi lehetőségeket. Az elő adás egyik alapvető kérdése az volt, hogy mennyire lehettek elfogadhatóak és működőképesek ezek az alternatívák? Emigrációs levelezésének fontos momentumait bemutatva végül arra a következtetésre jutott, hogy Kossuth külpolitikai paradigmaváltáson ment át (Gergely András megállapítására utalva), mert a politikus gondolkodásában egyre érezhetőbbé vált a gondolat, hogy Magyarország jövője a szomszéd nemzetekkel, illetve a nemzetiségekkel való megállapodás mellett képzelhető el. Kossuth alternatívája azonban Hermann szerint nem volt a nagyhatalmi érdekekkel összeegyeztethető, ráadásul a szomszédos nemzetek nem kívántak együttműködni vele. Ezen felül a belső feltételek sem voltak adottak egy újabb forradalomhoz. Kossuth Lajos (fentebb már említett) tragikus jóslatával kapcsolatban szerinte sem lehet analógiát vonni a 20. századi viszonyokkal, de véleménye szerint a kiegyezést követő Kossuth-féle kritikák – amelyek a rendszerfeszítő ellentétekre vonatkoztak – megfontolandóak. A szekció utolsó előadója Ligeti Dávid, a Veritas Történetkutató Intézet tudományos munkatársa volt, aki a kiegyezéshez vezető utat hadtörténeti
