Századok – 2017
2017 / 6. szám - TANULMÁNYOK - Dénes Iván Zoltán: Az igazolási eljárástól a nyugdíjazásig. Marczali Henrik eltávolítása az egyetemről (1919–1924)
AZ IGAZOLÁSI ELJÁRÁSTÓL A NYUGDÍJAZÁSIG 1360 Vay Miklóstól Tisza Istvánig annyi mindenkit). 73 Elvileg és feltételekkel vállalta a korszerű, jó kezdeményezést képviselő Országos Levéltári Tanács elnökségét. Tanítási segédanyagként rezsimtől függetlenül vállalhatóan megírta az amerikai forradalom történetét. Buzdította tanítványait, hogy katonatisztekként harcoljanak a Magyarországra törő megszálló csapatok ellen. Ismeretségeit felhasználva bátran és magától értetődően mentesíttette és mentette a Tanácsköztársaság által üldözött ismerőseit. Nem láttuk jelét el nem oszlatható „gyanús homálynak”, a Tanácsköztársaság elnyomó rendszere támogatásának, a diktatúrával és a vörös terrorral való kollaborálásnak. Annál inkább „felesleges brutalitásnak”. Bár – közelről nézve – a „brutalitás” nem volt „felesleges”. Azzal ugyanis a berendezkedő keresztény kurzus jelezte: a zsidó vallású vagy/és származású magyarokat nem tekinti egyenjogú, ugyanolyan magyaroknak, mint a nem-zsidókat. Az egyetemen a fajvédők, a helyezkedők és a konformisták antimodernista újraelosztási koalíciója magyarság-vizsgává alakította a politikai igazolásokat. S ha a jogszerűség akadályt jelentett, annak ellenében kereste a tisztogatás, a szelekció, a térfoglalás lehetőségét. Marczali esetében – mint annyi más esetben is – bizonyosan egy igaz magyar hazafival szemben. Marczali 1918 és 1924 között szinte mindent elvesztett, amiben addig hitt. Súlyosan sérült a magyar birodalomba, s annak balkáni kultúrmissziójába, civilizációs küldetésébe vetett hite, miután annak valóságalapja, a történelmi Magyarország, s az azt szerinte garantáló Osztrák–Magyar Monarchia felbomlott. Az uralkodó személye iránti hűsége tárgyát vesztette azzal, hogy a király lemondott. Súlyosan sérült a rendezett állapotok kiszámíthatóságába, a törvényesség, az igazságosság, az intézmények alkotmányos működése magától értetődőségébe vetett bizalma. Azt az önképét, hogy mások is úgy tekintsenek rá, ahogy ő tekintett önmagára – zsidó vallású magyar hazafiként és magyar tudósként – tapasztalatai nagyon rombolták és kikezdték. Azt a meggyőződését, szerepfelfogását pedig, miszerint szenvedélyes igazságkeresése, szorgalma, kemény munkája, tárgyilagosságra törekvése mások, nemzete és az emberiség javára válik a Tikkun Olam ( םלוע ןוקית ), a világ jobbá tétele jegyében, komoly megpróbáltatások kérdőjelezték meg. Az, hogy feleségét elvesztette, nagyon fájt neki, annyira, hogy belebetegedett. Mindez együttesen magyarázza, hogy nyugdíját végkielégítésre kérte változtatni. Annak ellenére, hogy többé-kevésbé nyilván tisztában volt azzal, hogy annak értékét az infláció kikezdi, hiszen hadikölcsön-kötvényei is egyre kevesebbet értek. Feltehetően abban a tudatban, hogy nincs már sok neki hátra, s azt, amije volt, gyerekeinek és unokáinak szerette volna hátrahagyni. 73 Vö. Papers of Count Tisza i. m.; Marczali H.: Emlékeim i. m. 156–159.
