Századok – 2017
2017 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Buza János: Bihar és Zaránd vármegyei települések az adóprés szorításában. Az Oszmán Birodalom monetáris válságához, 1645
BUZA JÁNOS 133 E ponton joggal merül fel a kérdés: az Oszmán Birodalmon belüli monetáris zavarok tükröződtek-e másutt is a hódoltság pénzforgalmában és pénzértékviszonyaiban? S ha igen, ismeretük nyomán miként értékelhetők a Bihar és Zaránd vármegyei adózók panaszai? Mint fentebb láttuk, a poltura 2 dénáros kényszerárfolyama volt a legalacsonyabb, következésképpen a legsérelmesebb a váltópénzzel fizető adózók számára. E nyomott árfolyam azonban nem tekinthető helyi jelenségnek, másutt és korábban is előfordult a hódoltságban, miként azt Nagykőrös példája bizonyítja. Pest megye alispánja 1641 februárjában törvény elé idézte a mezőváros elöljáróit, mert – mint írta – „ Az pesti vármegyei szegénység panaszkodnak, hogy kegyelmetek az polturát két pénzben veszi el [...] adgya okát [...] miér cselekszi kegyelmetek azt.”90 Sem a védekezés érvei, sem a megye esetleges feddései nem maradtak ránk, az azonban kétségtelen, hogy Zaránd vármegyén kívül nemcsak a Budán adózó Nagykőrösön és környékén fordult elő a poltura 2 dénáros kényszerárfolyama. Borsod vármegye tisztségviselői főként a hódoltsági adóemelések és a járadékok iránt érdeklődtek 1641 őszén. A tanúvallatások során zömmel magyar forintban foglalták írásba az adók korábbi, illetve felemelt összegeit, így a váltópénzekről alig esett szó. Csupán két falu vallomást tevői tértek ki a polturára, Kisgyőr lakosai – a Bihar és Zaránd vármegyei falvak népéhez hasonlóan – erősen sérelmezték a poltura kényszerárfolyamát: „legnagyobb romlásunkra most megint az polturát két pénzben kiáltatta az passa Egeren.” Velük egyezően nyilatkoztak a keresztesiek: „az polturát is most két pénzben kiáltották, nem is veszik feljebb.” 91 Győr vármegye hasonló forrásai az 1642. esztendőből92 maradtak ránk, a helyi vallomásokban azonban nyoma sincs a polturáknak. A magyar dénárt – bevett módon – pénz néven, azaz számítási pénzként említették, s egyedül Felpéc népe tette szóvá azt, hogy „adóban garast el nem veszen”93 a török uruk, ez esetben az 30163 polturányi, különböző címletű lengyel veretnek felelt meg. Makkai László: I. Rákóczi György birtokainak gazdasági iratai (1631–1648). Bp. 1954. 313. 90 Szilády Áron – Szilágyi Sándor: Okmánytár a hódoltság történetéhez Magyarországon I–II. Pest 1863. I. 94. 91 Kazinczy Gábor*: Adalékok a török magyarkori beltörténethez. Hivatalos nyomozások a török adó s hódítások körül Borsodban a XVII. század I. felében. Történelmi Tár VI. (1859) 151. [*K. G. betűjellel.] 92 Ráth Károly: A Győr vármegyei hódoltságról. Győr vármegyének 1642. évben összeírt jegyzőkönyve a török ellen. Történelmi Tár VII. (1860) 92–123. 93 Uo. 104.
