Századok – 2017

2017 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Buza János: Bihar és Zaránd vármegyei települések az adóprés szorításában. Az Oszmán Birodalom monetáris válságához, 1645

BIHAR ÉS ZARÁND VÁRMEGYEI TELEPÜLÉSEK AZ ADóPRÉS SZORÍTÁSÁBAN 130 Az Erdélyi Fejedelemség adóterheiből is részt vállalni köteles partiumiak72 tör ­vénytisztelő módon73 minden bizonnyal a tallér 180 dénáros árfolyamával szá ­moltak, ehhez képest a tallér 125 dénáros kényszerárfolyama, csaknem 31%-os leértékelésnek felelt meg. Másként fogalmazva: az a partiumi lakos, aki felpénz 74 nélkül 180 dénárért, illetve 60 polturáért tudott szert tenni 1 tallérra, ha török urának fizetett vele, akkor 55 dénárt, vagy 18 polturát és 1 dénárt vesztett rajta. A tallér árfolyamának 125 dénárra történt csökkentése arányát – 31%-os muta­tóját – tekintve igen közel állt ahhoz a 33%-os leértékeléshez, amelyik a garasnak nevezett dutka kurzusát 6 dénár helyett 4 dénárban szabta meg. A Bihar és a Zaránd vármegyei sérelmek a hódoltsági pénzértékek tükrében Ha csupán a Bihar és a Zaránd vármegyei tanúvallatások állnának rendelkezé­sünkre, akkor a pénzértékek terén is arra az álláspontra helyezkedhetnénk, hogy a helyi szpáhik és az állami adóztatók önkénye tombolt a hódoltság délkeleti részé­ben. Jó esetben egyik adóztatójuk nem, vagy alig emelte terheiket, rossz esetben mindkettő húzott egyet az adóprésen. Valójában azonban nem annyira a helyi erőszak, mint inkább a birodalmi szintű monetáris zavarok75 éreztették hatásukat még 1645 őszén is, amikor a val ­lomások szövegét írásba foglalták. Az Oszmán Birodalom egészét sújtó pénzügyi válság már a vége felé közeledett, de előtte még nyomasztó súllyal nehezedett a hódoltság76 adózó népére. Vessünk rá egy pillantást! 72 Szakály Ferenc: Magyar adóztatás a török hódoltságban. Bp. 1981. 373–376. et passim. 73 Az erdélyi és a partiumi árfolyamok egyezését törvény írta elő: „az arany és tallér itt benn és in partibus Hungariae egyaránt való cursusra végeztetik.” Gyulafehérvári országgyűlés 1623. évi V. tc. EOE VIII. 127. 74 Alsó-Magyarországon 5 dénárra tehető a tallér felára egy I. Rákóczi Györgynek írt levél szerint „minden tallérra egy-egy garast adván az szokás szerint.” Pozsony, 1640. március 12. Horváth Tibor Antal hagyatéka. MTA Könyvtára, Kézirattár. Ms 5260. (a továbbiakban: Horváth T. A. MTA Kéz­irattár.] 75 Sahillioglu, H.: The role of international monetary i. m. 287.; Şevket Pamuk: A Monetary History of the Ottoman empire. Cambridge 2000. 142–143. 76 Korábbi közleményem Buza János: Az Oszmán Birodalom monetáris válságának magyarországi hatása. Numizmatika és társtudományok III. Főszerk. Németh Péter, szerk. Lakatos Sarolta – Ulrich Attila. Nyíregyháza 1999. 229–242.

Next

/
Thumbnails
Contents