Századok – 2017
2017 / 6. szám - A KIEGYEZÉS 150 ÉV MÚLTÁN – JELKÉPEK, CEREMÓNIÁK ÉS EMLÉKEZETEK - Cieger András: Deák Ferenc írásban és képben. Miként ábrázolható a kiegyezés?
1247 Cieger András DEÁK FERENC ÍRÁSBAN ÉS KÉPBEN Miként ábrázolható a kiegyezés? A nemzetközi politikatudományi szakirodalomban ma már széles körben elfogadott nézetnek számít, hogy minden politikai rendszernek és kormányzatnak szüksége van szimbólumokon keresztül megjelenített közösségformáló történetekre és rítusokra, amelyek legitimálják az éppen aktuális politikai berendezkedést vagy a kormányzati döntéseket. A modern politika által is előszeretettel alkalmazott mítoszoknak és szertartásoknak egyszerre lehet konzerváló és megújító erejük, azaz megerősíthetik a fennálló rendszerbe vetett hitet, növelhetik a társadalom lojalitását a hatalmi intézmények és az elit iránt, lecsendesíthetik az esetleges kételyeket az egyes kormányzati intézkedésekkel kapcsolatban, de egyúttal a jövőre nézve is felhatalmazást biztosítanak a hatalom birtokosai számára politikájuk további folytatásához. A szimbolikus politizálás akkor lehet igazán hatásos, ha olyan értékekre és érzelmekre alapoz, amelyek benne rejlenek az adott közösség gondolkodásában. Az ily módon kivívott közbizalom tartóssága pedig végső soron a politikai elit döntéseinek eredményességétől és a politikai intézmények hatékonyságától függ (azaz, a hibás kormányzati működés előbb-utóbb törvényszerűen aláássa a rendszer iránti lojalitást, még az ügyesen alkalmazott politikai szimbólumok ellenére is). A szimbólumok és rítusok tehát nem pusztán egy politikai döntést vagy cselekvést körbeölelő színes máz látványos alkotóelemei (használatuk nem egyszerű kommunikációs fogás), hanem identitást megalapozó, vagy azt megerősítő, ezáltal legitimitást biztosító jelképek és eljárások, amelyek szolgálhatták az integrációt, de jelezhették az elkülönülést, az elhatárolódást is (lásd például az ellenkultuszokat). 1 A hosszú 19. században fokozott szerep jutott a szimbolikus politizálásnak, hiszen az újonnan létrejött nemzetek, államok, birodalmak, az egymást váltó politikai rendszerek, vagy éppen a különállásukat hangsúlyozni kívánó hagyományos közösségek; a hatalmukat a változások közepette is megőrizni akaró régi dinasztiák egyaránt szükségét érezték, hogy jelképek útján is tudassák létüket, szándékaikat a külvilággal, ehhez pedig változatos eszközöket és a nyilvánosság legkülönfélébb csatornáit vették igénybe. A (nemzet)állami reprezentáció kibontakozásához például kiváló terepet biztosítottak a robbanásszerű fejlődésnek induló városok, amelyek 1 Murray Edelman: A politika szimbolikus valósága. Bp. 2004. 15–21.; Gianpietro Mazzoleni: Politikai kommunikáció. Bp. 2006. 113–116.
