Századok – 2017
2017 / 6. szám - A KIEGYEZÉS 150 ÉV MÚLTÁN – JELKÉPEK, CEREMÓNIÁK ÉS EMLÉKEZETEK - M. Lovas Krisztina: Ki mire emlékezett március 15-én a dualizmus korában? Az ünnepségek alakulása az aktuális politikai konfliktusok tükrében
KI MIRE EMLÉKEZETT MÁRCIUS 15-ÉN A DUALIZMUS KORÁBAN? 1226 Monarchia Magyarországán – a kísérletek ellenére – a hatalom szimbolikus legitimációja a korszakban mindvégig gyenge maradt. 7 Hogy mennyire szüksége lett volna a kiegyezést követően létrejött magyar államnak is egy széles elfogadottsággal bíró, az egységes magyar állam eszméjét megtestesítő, modern nemzeti ünnepre, azt jól tükrözik az 1891-es vasárnapi munkaszünetet elrendelő törvény képviselőházi vitáján elhangzott felszólalások. Ugyanis a kormánypárti gróf Andrássy Tivadar indítványára ekkor emelték Szent István király (ekkorra már nagy hagyományra visszatekintő, alapvetően katolikus egyházi jellegű) ünnepét a munkaszüneti napok sorába (1891. évi XIII. tc. 1. §.) – éppen a nemzeti ünnep hiányának a betöltésére. Andrássy arra hivatkozott, hogy minden modern államnak szüksége van egy olyan ünnepnapra, amely emléket állít az „állam alapgondolatának, azon vezéreszmének, melytől az uralkodó irányzat eltérni nem akar”.8 Andrássy indítványán felbátorodva a függetlenségi gróf Károlyi Gábor ebbe a fél mondatba még augusztus 20-a mellé be kívánta csempészni március 15-ét is, de sikertelenül.9 Ugyanakkor éles vita bontakozott ki arról, hogy Szent István ünnepe alkalmas-e egyáltalán az egységes nemzet megtestesítésének kifejezésére. Abban azonban többnyire egyetértettek a képviselők, hogy nemzeti ünnepre szükség van, ahogy tették ezt az április 11-i ünnepet elrendelő törvény megalkotásakor is 1898-ban, midőn kormánypárti és ellenzéki oldalról egyaránt kifejezést nyert az a gondolat, hogy az alapmítosz, amelyből érdemes kiindulni és megalapozhatja a jövőt, az 1848. 10 A dualista rendszer is 1848-ból eredeztette magát, jól tükrözi ezt az Andrássykormány kinevezésének dokumentuma is, amelynek bevezetőjében kiemelt helyet foglal el az alkotmány helyreállítása, természetesen a kilátásba helyezett 7 Cieger András: Megbocsátás, elhallgatás, együttműködés. Az 1867-es rendszerváltás és a múlt öröksége. In: Identitásaink és (el)hallgatásaink. Korrajz. A XXI. Század Intézet évkönyve. Szerk. Fricz Tamás – Lánczi András. Bp. 2011. 28–29.; A birodalmi egység kifejezését volt hivatva szolgálni a mindenkori uralkodó születés- és névnapjának hivatalos megünnepeltetése is. Az első világháborús propaganda még fokozottabban kívánta kifejezésre juttatni a nemzet és az uralkodó egységét. A háborús ünnepségekre lásd Turbucz Dávid: „Ferenc Jóska azt üzente”. Uralkodói születés- és névnapok az I. világháború alatt. Történelmi Szemle 58. (2016) 603–614. 8 Az 1887. évi szeptember hó 26-ára hirdetett országgyűlés képviselőházának naplói. Bp. 1887–1892. I–XXVII. (a továbbiakban KN 1887–1892.) 447. ülés (1891. jan. 29.) XXI. 376. 9 Uo. 382. 10 Ezt tükrözik báró Bánffy Dezső miniszterelnök szavai, aki az 1848-as törvényeket Magyarország ezeréves történeti fejlődésének korszakalkotó és mindenképpen ünneplésre méltó mozzanatának nevezte. Lásd Az 1896. évi november hó 23-ára hirdetett országgyűlés képviselőházának naplói. Bp. 1897–1901. I–XXXVII. (a továbbiakban KN 1896–1901.) 54. ülés (1897. febr. 20.) IV. 121.; A függetlenségi ellenzék részéről Eötvös Károly azt hangsúlyozta, hogy egy, az 1848-as időket megörökítő nagy nemzeti ünnepre mindenképpen szükség van, méghozzá állandó és kötelező jelleggel, amelyet az egész nemzet osztályra és felekezetre való tekintet nélkül megtartana. Lásd KN 1896–1901. 259. ülés (1898. márc. 11.) XIV. 17.
