Századok – 2017
2017 / 6. szám - A KIEGYEZÉS 150 ÉV MÚLTÁN – JELKÉPEK, CEREMÓNIÁK ÉS EMLÉKEZETEK - Cieger András: Bevezető
1197 A KIEGYEZÉS 150 ÉV MÚLTÁN JELKÉPEK, CEREMÓNIÁK ÉS EMLÉKEZETEK Bevezető Az 1867. évi osztrák–magyar kiegyezés eseménytörténete egyike a magyar történettudomány meglehetősen jól feltárt témáinak. Jó alkalmat kínáltak a történészi ismeretek összegzésére például a kiegyezés 100. évfordulója (1967), vagy a 140. évforduló (2007) kapcsán megrendezett nemzetközi és hazai konferenciák, de a Deák Ferenchez kötődő évfordulók (így a Deák-emlékév 2003-ban) tudományos eredményei is számos vonatkozásban elmélyítették addigi ismereteinket. Az elmúlt évtizedekben több kötet és szöveggyűjtemény jelent meg kifejezetten a kiegyezésről és a politikai kibontakozás közvetlen előzményeiről. Megkockáztatható tehát annak kijelentése, hogy az 1867-es kompromisszum megkötésével kapcsolatban fordulatot jelentő adat feltehetően már nem fog előkerülni. A magyar történettudományban konszenzus tapasztalható a kiegyezés értékelése körül is, még ha az öt évtizedig tartó korszak egészének megítélését illetően folynak esetenként közéleti és szakmai viták. Tematikus összeállításunk tehát a politikatörténeti kézikönyvek lapjairól jól ismert esemény és a kiegyezéssel kezdődő korszak újragondolását tűzi ki célul, méghozzá olyan esettanulmányok segítségével, amelyek középpontjában ezúttal a tágan értelmezett szimbolikus politika áll. Szándékunk, hogy a Monarchiával kapcsolatban (is) a nemzetközi szakirodalomban régebb óta jelen lévő megközelítésnek hazai viszonylatban nagyobb hangsúlyt adjunk, ezzel is bővítve a magyar szerzők tollából már napvilágot látott ilyen irányú vizsgálatok körét. Meggyőződésünk, hogy a szimbolikus politika kutatása iránt érdeklődők a kiegyezés korszakával kapcsolatban is máig ható izgalmas kérdésekre, változatos forrásokon keresztül kereshetnek válaszokat. Az ünnepek, emlékművek, állami szimbólumok, kultuszok és a kompromisszum megkötésekor felmerülő morális problémák ugyanis egyaránt lehetőséget adnak az állami és ellenzéki emlékezetpolitika, a hatalmi reprezentáció és a hozzájuk kapcsolódó legitimációs eljárások, illetve a párhuzamos nemzetépítés jelképekben megtestesülő konfliktusainak, a lokális emlékezetek működésének, vagy éppen az egyén szintjén jelentkező lojalitásdilemmáknak a tanulmányozására. A birodalmi, államnemzeti, etnikai nézőpontú, vagy éppen az egyént a középpontba állító elemzésekhez pedig gazdag forrást nyújthatnak mind a hivatali, mind a személyes források, valamint a korszak sajtója és művészeti alkotásai (versek, festmények, zeneművek stb.).
