Századok – 2017
2017 / 5. szám - TÖRTÉNETI IRODALOM - Harmat József: Roma holokauszt a Grábler-tónál. A székesfehérvári és várpalotai cigányok tömeges kivégzése Várpalotán 1945-ben (Sárhegyi Tamás Felicián)
1185 TÖRTÉNETI IRODALOM és Kutatóintézet), amely szintén a kutató alaposságát és a források széles körű feltárását tükrözik. A Közállapotok alfejezet a Fejér megyei cigánykérdés lecsapódását hivatott bemutatni a megyei sajtó egy-egy uszító cikkét közölve, ezzel is valamilyen formában érzékeltetve a cigányokkal kapcsolatos vélt vagy valós közvéleményt. A következő három tematikus egység a székesfehérvári és várpalotai nyilasok tevékenységét, valamint a Nemzeti Számonkérő Különítmény péti működését mutatja be. A helyi nyilas szervezet vezetőinek vádiratai és tanúvallomásai sok esetben egymásnak teljesen ellentmondanak, sőt ha egy pillanatig is hinni lehetne a nyilas tanúvallomások hitelességében, akkor egyértelművé válna, hogy 1944-ben és 1945-ben a legtöbben a vádakkal ellentétesen cselekedtek, vagy egyáltalán nem is emlékeztek, az eseményekkel pedig „sajnálatos módon” nem is voltak tisztában. Itt van például Pintér József később halálraítélt nyilas főispán kihallgatási jegyzőkönyvéből egy idézet: „[...] a behozottak között van egy Deák nevű fehérvári zsidó gyerek is. Hogy erre én feleltem-e valamit, azt nem tudom. Hasonlóképpen nem tudom azt sem, hogy ezekkel az emberekkel mi történt. [...] Arról, hogy az én folyosómon egy este 7 vagy 8 zsidó munkaszolgálatos várakozott volna két nyilas fegyverese őrizete alatt – nem tudok.” A székesfehérvári cigányok összegyűjtésével foglalkozó dokumentumok ugyanarról a forgatókönyvről tanúskodnak: február 8-án vagy 9-én ismeretlen csendőrök a cigánytelep lakosait a vajda házába terelték, majd a kérlelések ellenére a fogva tartás után elszállították őket a Grábler-tó melletti akácoshoz. Erről azok tudtak elsősorban beszámolni, akik a csendőri és főispáni tiltás ellenére elhagyták a cigánytelepet. Számos dokumentum foglalkozik Pintér József szerepével az eseményekben, állítása szerint a cigányok összegyűjtése számára is meglepő volt, és fogalma sem volt róla, hogy ki fogják őket végezni. Ha csak Pintér József vallomásaira és kihallgatási jegyzőkönyvei re lehetne hagyatkozni, felmerülne, hogy vezető beosztása ellenére az eseményeknek ő pusztán néma és meglepődött szemlélője volt, ki maga sem értette mit keresnek az összegyűjtött cigányok a vajda házában. Sőt, az esetleges kivégzésekről fogalma sem volt. Ezzel szemben az egyik túlélő – valószínűsíthetően egy párhuzamos univerzumban – a következőképpen érzékelte Pintér József mondhatni véletlenszerű felbukkanását: „Amikor Pintér József vádlott a taxiból kiszállt, az egyik csendőr eléje ugrott és üdvözölte. Pintér József vádlott első kérdése az volt, hogy nem vagyunk még kivégezve?” Majd a vajdának – válaszul annak könyörgésére, hogy kímélje meg a nőket és gyerekeket –, azt felelte Pintér, hogy »megdögletek büdös cigányok mind«.” A bírósági dokumentumokból kiragadott idézetek ellentmondásossága egyáltalán nem újszerű vagy egyedülálló jelenség, pusztán kiváló példát szolgáltatnak rá, hogy milyen lehetőségeket teremt egy alaposan válogatott forráskiadás arra, hogy az olvasó megtalálja és értelmezhesse a párhuzamos narratívákat ugyanazon események körül. A Helyi híradások és a népbírósági perekről szóló dokumentumok az egyéni nézőpontok megismertetése után bemutatják az események következményeit és az arról szóló sajtóhíreket, így arról is tájékozódhat az olvasó, hogy a társadalom hogyan értesült a történésekről és a számonkérésekről. A Számonkérések részben az iratok bemutatják a Pintér Józsefre kiszabott ítéletet, kegyelmi kérvényét és az azzal összefüggő kegyelmi tanácskozás részleteit, majd a halálos ítélet végrehajtásáról tanúskodó dokumentumot. A Visszaemlékezések, interjúk rész az oralhistory műfajának segítségével mutatja be a túlélők, rokonok és szemtanúk emlékeit az ese ményekről, a kivégzőkről és a körülményekről. A kötet végén megtalálható a név-, hely- és rövidítésmutató, illetve a bibliográfián kívül a lezajlott események kronológiája is. Kiemelendő az áldozatok és túlélők részletes névjegyzéke, mely még inkább kifejezi a Grábler-tónál elkövetett mészárlás borzalmait. A forrásköteteknek megvan az az előnye, hogy a primer források mondhatják el a történetet, így megadják az olvasónak az értelmezői szabadságot. Azonban, ami az előnye, az ugyanúgy lehet a hátránya – még egy ilyen roppantul alaposan össze-
