Századok – 2017
2017 / 5. szám - TÖRTÉNETI IRODALOM - Baráth Magdolna: A szovjet tényező. Szovjet tanácsadók Magyarországon (Gecsényi Lajos)
1186 TÖRTÉNETI IRODALOM állított gyűjteményeknek – is, hogy lehetőséget kínál az önkényes kontextualizálásra. A szerző bevezető tanulmányai, valamint a felhasznált irodalom alapos és pontos, a későbbiekben alapját képezheti egy szintézisnek, amelyben a kiadott források – újakkal kiegészítve – részét képezik egy mélyebb értelmezésnek. Sárhegyi Tamás Felicián Baráth Magdolna A SZOVJET TÉNYEZŐ Szovjet tanácsadók Magyarországon Gondolat, Bp. 2017. 254 oldal Hogyan is történt a 20. század egyik meghatározó jelenségének, a kommunista ideológiának Moszkvából kiinduló tudatos terjesztése, majd ezzel összefonódva a szovjet hatalmi befolyás közvetlen kiépítésére tett sikeres vagy éppen sikertelen kísérletek megszervezése Ázsiától Nyugat-Európáig? Mindkét kérdés hosszú ideje témája a történettudománynak. Az elsőre alapjában véve a Kommunista Internacionálé történetének elemzése ad választ, a másodikra viszont a szovjet állam által – kis híján megalakulásának kezdete óta – útnak indított úgynevezett tanácsadók tevékenységének nyomon követése. Természetesen a körülmények és a feltételek között alapos különbségek láthatók, ha Mongóliát, Kínát, a polgárháborús Spanyolországot, vagy éppen a második világháború után birtokba vett Kelet-Közép-Európa országait nézzük. Thomas Hammond amerikai professzor a hetvenes években megjelent könyvében ugyan megkísérelte a szovjetek által Mongóliában követett taktika jellemzőit teljes körűen Európára is kiterjeszteni, ám az alapok különbözősége miatt ez cáfolható tézisnek bizonyult. Ahhoz azonban fontos támpontot adott, hogy felsorolta mindazon fázisokat, amelyekben egymásra épülve kísérlet történhetett egy ország teljes vagy részleges szovjetizálására, azaz a politikai rendszer, a társadalom, a gazdaság és a kultúra átalakítására. Baráth Magdolna, aki évek óta kitartóan kutatja a magyar–szovjet kapcsolatokat, s bennük a Magyarországon érvényesülő szovjetizálási folyamat részleteit, most a nemzetközi kutatási eredmények számos módszertani elemét és ténybeli megállapítását felhasználva vette nagyító alá az 1945–1956 közötti (bizonyos területeken 1989-ig tartó) kelet-közép-európai és hazai változások egyik lényeges külső szálát, a szovjet tanácsadók szerepét. A feladat, melyre vállalkozott nem volt könnyű, miután ebben a témakörben átfogó (az állambiztonságra, a hadseregre, a gazdaságra, kultúrára kiterjedő) regionális összehasonlítás (eltekintve egy alapvető orosz publikációtól) nem készült, hazai viszonylatban pedig – nem kis részben a komplikált és hiányos forrásadottságok miatt – a korszakot feldolgozó monográfiák csupán utaltak a témára. A munka, kibővítve az alcímben foglaltakat, valójában tanácsadók és szakértők tevékenységét vizsgálja, miután – ha nem is mindig elkülöníthetően – küldetésüket tekintve a Szovjetunióból érkező megbízottak eltérő kompetenciával rendelkeztek. A tanácsadók jelentős közvetlen befolyásolási lehetőségekkel bírtak, mi több, alkalmanként be is avatkozhattak az államigazgatásban történő döntések előkészítésébe, a végrehajtó szervek (például a politikai rendőrség) által végrehajtott cselekményekbe, míg a szakértők közreműködése a gazdaság és a kultúra (ezeken keresztül a társadalom) szerteágazó átalakításának szakmai
