Századok – 2017
2017 / 5. szám - MŰHELY - Varga Szabolcs: Emlékpark és kulthely között. Mohács a 21. századi magyar emlékezetkultúrában
VARGA SZABOLCS 1169 feltenni és végiggondolni őket, hátha jobban megértjük a valós körülményeket és a reális alternatívákat. Köztudomású, hogy a gyógyulás előfeltétele a pontos diagnózis, és ehhez ezek a tanulmányok nagyban hozzájárultak, így bízzunk benne, hogy üzenetük minél szélesebb körben elterjed, miközben nyitva maradnak a továbbgondolás, az újabb és újabb szempontok felvetésének lehetőségei. A következő hét tanulmány szerzője – akár egy összeszokott helyszínelő csapat – aprólékos részletességgel szedegeti össze a Lajos király haláláról szóló adatmorzsákat, értelmezi a bizonyítékokat, kizárja a valótlan feltevéseket, és választ kíván találni arra a kérdésre, hogy mi történt vele a halálakor, illetve a holttestével a következő hetekben-hónapokban. B. Szabó Jánostól megtudjuk, hogy az uralkodó személyes részvételére a megingott közbizalom és a belpolitikai talajvesztés miatt került sor, a hagyományok ellenére ugyanis Európában ez már korántsem volt bevett eljárás. Lajos azonban eleget tett az elvárásoknak, eljátszotta a rá osztott szerepet és egészen az utolsó pillanatokig biztosította a magyar sereg egységét. Visszatérő kérdés a királlyal kapcsolatban, hogy testőrsége vajon miért tűnt el mellőle a csatatéren, ugyanis az összeesküvés hívei ebben látták Lajos meggyilkolásának egyik legfőbb bizonyítékát. Mivel az orvosszakértők egyik fontos felvetése éppen az, hogy a királyt talán utólag ölték meg, így a kérdés mellett nem lehet szó nélkül elmenni. B. Szabó szerint Tomori abban a reményben vezényelte el a királyi testőrséget egy átkaroló hadmozdulat kivédésé re, mert bízott benne, hogy a feladat teljesítése után még időben visszatérnek Lajos mellé. A főpap-hadvezér tévedése a király életébe került. A tanulmányból kiderül, hogy a király az utolsó pillanatig vitézül küzdött, nehézlovasai élén újra meg újra nekirontott az időközben a csatatérre érő Szulejmánt védő hadtestnek , és az utolsó kétségbeesett roham során né hány katona el is jutott a szultánig. Ez a mozzanat hiányzik a köztudatból, pedig hátborzongató belegondolni, hogy akár megismétlődhetett volna az első rigómezei ütközet, és a szultán esetleges halála más irányt szabott volna a mi sorsunknak is. A meglepetés elmaradt, a csatatér mészárszékké változott, és a megáradt patakba került holttest pedig máig kérdéseket vet fel, melyek megválaszolására Kasza Péter vállalkozott. A szerző a ma kurrens amerikai krimisorozatok címeivel ellátott fejezetekben lépésről lépésre mutatja be a Lajos király sorsával kapcsolatos tézisek fel- majd eltűnésének különös ritmikáját. Írása iskolapéldája a kritikai történetírás legjobb hagyományainak, miképp végigveszi az egyes források állításait, ütközteti az ebből ki alakított eddigi álláspontokat, majd világosan meghúzza a megismerhetőség határait. A kikerekedő történet szerint Lajos halálát csak kamarása, a cseh Czettricz látta, aki október elején, körülbelül öt héttel az ütközet után, egy kicsiny csapat élén visszatért a csatatérre, majd ott rövid keresgélés után ráakadt egy friss sírhant alatt királya maradékára. Az erről készült egyetlen beszámoló szerint a tetem csodálatos épségben maradt meg, ám ennek ellenére udvaronca a lábáról és a fogairól azonosította, és éppen ebbe
