Századok – 2017
2017 / 5. szám - MŰHELY - Varga Szabolcs: Emlékpark és kulthely között. Mohács a 21. századi magyar emlékezetkultúrában
EMLÉKPARK ÉS KULTHELY KÖZÖTT 1170 az ellentmondásba kapaszkodtak bele Nemes Istvánék, akik felhívták e problémára a figyelmet. Kasza a test romlatlanságát a hagiografikus elvárásoknak tudja be, a többiben azonban igazat ad Sárffy Ferenc győri várkapitány beszámolójának. Hihetően bizonyítja, hogy az özvegy és fivére, Habsburg Mária, illetve Ferdinánd, a csata utáni első hetekben a király sorsával kapcsolatos bizonytalanság fenntartásában voltak érdekeltek, majd a cseh királyi cím megszerzése után villámgyorsan a tetem megtalálására volt szükségük. Utóbbi esetében a fő fegyverük a Lajost személyesen ismerő Czettricz volt, akinek valószínűleg mindenképpen prezentálnia kellett egy holttestet, amelyről elhiszik, hogy Lajosé. Úgy tűnik, és ez pillanatnyilag a leginkább valószínű nézet, hogy a kamarás talált egy oszlóban levő hullát, ez akár Lajos is lehetett, majd az ő állítását elfogadva a kis csoport már Lajos király testeként szállította azt Székesfehérvárra, ahol a temetés előtt csak két ember, a királyt nem ismerő székesfehérvári bíró, illetve Szapolyai János láthatta. A logikus és koherens írás egy kérdésre nem ad választ: a friss sírhant és az ezzel összefüggő ruhátlanság nem kerül terítékre, ennek megértéséhez tovább kell olvasni a kötet következő tanulmányait. Szebelédi Zsolt az úgynevezett Sárffy-levél értelmezése kapcsán megerősíti a Kasza tanulmányában szereplő állításokat. Ő is amellett érvel, hogy a megtalált holttest nagyon is rossz állapotban lehetett, és minden bizonnyal a középkori szentek testével kapcsolatos keresztény toposzok hathattak a levélíróra. E mögött akár egy későbbi kanonizációs szándék is húzódhatott, ám ezt a szerző sem tartja valószínűnek. Nem véletlenül, hiszen konkrét erre utaló adatok híján ez a felvetés túl hipotetikus ahhoz, hogy komolyan vegyük. Szebelédi írásának másik újdonsága, hogy megemlíti azt az 1527. évi adatot, amelyben felbukkannak a király ruháit és pecsétgyűrűjét őrző parasztok, azaz Czettricz után még látták néhányan a királyt, ám az ő szerepük inkább csak bonyolítja a szálakat, és csak a következő írások adnak választ a menet közben felbukkanó kérdésekre. Magyar Lóránt Gergely a Semmelweis Egyetem igazságügyi orvosszakértőjeként a források újbóli patológiai értelmezését tűzte ki célul, és a mai sztenderdeket követve igyekezett kiszűrni a korabeli szövegekből az értékelhető adatokat, egyben eljuttatni a kérdést a bizonyíthatóság határá ig. Nem véletlen, hogy ez az írás válaszol leginkább a Nemesék által felvetett gondolatokra, az összegzés azonban meglehetősen szkeptikusra sikerült. „A rendelkezésre álló írott források adatai alapján II. Lajos király halálának okáról, a halál pontos körülményeiről nem lehet nyilatkozni, mivel objektív adatok nem állnak rendelkezésre.” Ez egyben csattanós választ ad arra is, hogy vajon mi a keresztmetszete az orvos- és a történettudománynak egy közel fél évezredes eset kapcsán. Úgy tűnik, hogy Lajos halála a fennmaradt adatok és források alapján nem lehet orvostudományi kérdés, ennek eszközei ugyanis egyszerűen elégtelenek a kérdés megoldásainak feltárására.
