Századok – 2017
2017 / 5. szám - MŰHELY - Varga Szabolcs: Emlékpark és kulthely között. Mohács a 21. századi magyar emlékezetkultúrában
EMLÉKPARK ÉS KULTHELY KÖZÖTT 1162 ebben lesz előrelépés és az irodalom, képző- és filmművészet képes lesz egy nemzeti kánon alapanyagának a megalkotására. Az 1956. évi forradalom esetében ennél jobban állunk. Az elmúlt két évtized aktuálpolitikai mocsarában szinte észrevétlenül megszületett a forradalom és szabadságharc emlékezetének többé-kevésbé a társadalom által is elfogadott forgatókönyve, a hagyomány által folyamatosan kanonizálódó versek, filmek, könyvek, énekek állnak „betárazva” egy-egy ünnepség programjához. Ebbe a körbe tartozik Mohács is, vele lesz teljes a nemzeti megemlékezéseknek március 15-től kezdődő, augusztus 20-án és 29-én keresztül egészen október 23-áig tartó sora. A mohácsi emléknap és emlékhely helyzete sok szempontból különleges. Először is a felsoroltak közül ez az egyetlen, amely – e tekintetben nincs mit szépíteni rajta – egy hatalmas vereséghez kötődik. Ugyanis az 1848. évi és 1956. évi szabadságharcok mindegyikében kitapinthatók olyan pozitív elemek, amelyek lehetővé teszik, hogy – legalább erkölcsi – győzelemként ünnepelhessük őket. Másrészt ez az érzést felerősíti, hogy a mohácsi mezőn a középkori magyar királyság aranykora ért véget, így ez a vereség a Paradicsomból való kiűzetéssel rokonítható. A monarchia világának emlékezete sosem volt olyan fénylő, mint Hunyadi Mátyás országáé, a Rákosi-rendszerről nem is beszélve. Mohács Trianon mellett messze a magyar nemzet legnagyobb kollektív bukása, annak minden tragikumával és neurózisával, amivel valamit kell(ene) kezdeni. Harmadrészt ez az egyetlen esemény a négy közül, amely konkrétan nem Budapesthez kötődik, hanem az emlékezés színtere a mohácsi csata tömegsírjai fölött kialakított Történelmi – 2012-től Nemzeti – Emlékhelynek nevezett emlékpark. Sőt, az elesett hősök maradványai olyan szoros viszonyt alakítanak ki a jelennel, amilyenre általános érvénnyel csak első királyunk Szent Korona ereklyéje képes, ám ezek egyike sem bír olyan konkrét földrajzi kötődéssel, mint a tömegsírok Mohács esetében. Miként húsz éve Kovács Gábor témába vágó írásában megfogalmazta: a mohácsi csata története azzal szerzett mitikus, időtlenné váló érvényességet, hogy a térkép egy pontjához szilárdan és elválaszthatatlanul hozzákötődik. 5 Talán nem eretnekség felvetni, hogy Papp László régész nélkül ma korántsem lenne ennyire a köztudatban Mohács. Az ő feltárásainak köszönhetően robbant ki ugyanis a magyar kora újkor kutatásá t megújító úgynevezett „Mohács-vita”, nyi totta meg kapuit 1976. augusztus 29-én a Mohácsi Történelmi Emlékhely, és jelent meg Mohács város támogatásával a Mohács Emlékezete , 6 majd tíz évvel később egy újabb nívós tanulmánykötet.7 A valós történeti helyszín adta genius loci leporolta és 5 Kovács Gábor: A mohácsi történelmi emlékhely. Szimbolikus harc a történelmi emlékezetért. In: Magyarok Kelet és Nyugat között i. m. 283. Tágabb kontextusban: Sinkó Katalin: A nemzeti emlékmű és a nemzeti tudat változásai. In: Monumentumok az első háborúból. Szerk. Kovács Ákos. Bp. 1991. 9–46. 6 Mohács Emlékezete. Szerk. Katona Tamás. Bp. 1976. 7 Mohács. Tanulmányok a mohácsi csata 450. évfordulója alkalmából. Szerk. Rúzsás Lajos – Szakály Ferenc. Bp. 1986.
