Századok – 2017
2017 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Mák Ferenc: A megyében a hazát szeretni. A Bács-Bodrog megyei Történelmi Társulat története és működése
A MEGYÉBEN A HAZÁT SZERETNI 116 Varga Bálint tanulmányában kísérletet tett a vármegyei és a városi történelmi társaságok sikeres vagy kevésbé sikeres működése feltételeinek a meghatározására is. Ésszerűnek vélte, hogy azokban a régiókban voltak a kedvezőek a történetírás feltételei, ahol a levéltárak gazdag gyűjteményei a történelem során többnyire érintetlenek maradtak, s ahol az írói közösségen belül volt elegendő szellemi képesség és tehetség a forrásoknak a történeti irodalom terén történő hasznosítására. A felső-magyarországi vármegyék közül Szepes vármegye – amely elöl járt a helytörténeti kutatásban – és Abaúj-Torna vármegye levéltáraiban 16. századi, Kassa város levéltárában 13. századi okiratok maradtak meg, volt tehát mit kutatni a múlt eseményei iránt érdeklődőknek. Turóc megye a 16. századtól hasonló módon „összefüggő iratokkal” rendelkezett – Liptó, Trencsén, Ung vármegyék ugyancsak –, értelmiségi híján azonban ezt a múltat történeti munkákban nem dolgozták fel.135 Hozzájuk hasonlóan a nyugat-magyarországi megyék történet írói sem éltek a gazdag forrásállományuk kellő mértékű kiaknázásának lehetőségével. A dél-magyarországi vármegyék – elsősorban Bács-Bodrog, Békés és Temes megyék – velük szemben szinte nem is rendelkeztek 18. század előtti forrásokkal. Erről írta Thim József Érdujhelyi Menyhért Újvidék története című monográfiájá nak méltatásakor a Századok ban: „Délmagyarország alföldi városainak történetét megírni nehéz feladat. Nálunk a levéltárak anyaga legfeljebb a XVIII. századig terjed, azontúl a múltba csak idegen levéltárak és forrásmunkák útján lehet visz szatekinteni. Bármely alföldi város monographiájának megírása töretlen útra vezet; fáradsággal, verejtékkel kell beszerezni az anyagát, s csak ezután lehet szó a feldolgozásról.”136 Némileg meglepő tehát, hogy Bács-Bodrog, Békés és Temes vármegyékben milyen gazdagon virágzott a történetírás. Varga Bálint ezt a jelenséget a felfokozott „reprezentációs igény” jelentkezésével magyarázta. „Feltűnő – írta –, hogy a dél-magyarországi vármegyék mindegyike komoly történeti legitimitáshiányban szenvedett. A 19. század a historizmus kora lévén, a vármegyék és a városok elitje meg volt arról győződve, hogy nemzeti fontosságukat történeti érvekkel kell alátámasztani.”137 Az említett dél-magyarországi vármegyékben a peremvidéki létezés kínos emlékei – a hódoltság kora, a határőrvidék okozta megosztottság, majd az 1848–1849-es szabadságharc idején a nemzetiségi lázadások 135 Uo. 196. 136 Thim József, dr.: Újvidék története. Írta Érdujhelyi Menyhért. Újvidék 1894.; Századok 29. (1895) 566. 137 Varga Bálint: Vármegyék i. m. 197–198.
