Századok – 2017
2017 / 5. szám - TANULMÁNYOK - Mátyás-Rausch Petra: Az erdélyi pénzügyigazgatás átszervezésére tett kísérletek 1598 és 1604 között
AZ ERDÉLYI PÉNZÜGYIGAZGATÁS ÁTSZERVEZÉSÉRE TETT KÍSÉRLETEK 1598 ÉS 1604 KÖZÖTT 1114 újra kamarai kezelésbe kívánta venni a nagybányai bányakamarát.110 A nemesérc bányászatból befolyó jövedelmek között fontos szerepe volt a köteles résznek, azaz urburának, ezért a kamarai tanácsosoknak el kellett érniük, hogy minél többen adják be azt a bányakamarákban. Az urbura beadási kötelezettségre vonatkozó felmentő leveleket minden egyes esetben vizsgálják meg – szólt azt utasítás –, és ha kétségük támad annak érvényességét illetően, küldjék el a kérdéses okiratot további vizsgálatra az Udvari Kamarához.111 A nemesérc-beváltási kényszer tovább ra is érvényben maradt, sem az aranyat, sem az ezüstöt nem volt szabad kivinni semmilyen formában Erdély területéről, a bányakamaráknál vagy egyéb beváltóhelyeken kellett a kifejtett ércet beváltani.112 Az instrukció felhívta a tanácsosok figyelmét, hogy Erdélyben sok helyen a beváltóhely messze esik a pénzverdétől, így a kamarai vezetők feladatai közé tartozott, hogy a nagy távolságok ellenére a beváltás és a pénzverés is zavartalanul folyjék. Az erdélyi tartomány területén található pénzverdékben (Kolozsvár, Szeben) vert érméken kizárólag az uralkodó képmása szerepelhetett. 113 A Szepesi Kamara instrukciójában jórészt a fentiekhez hasonló utasításokat kaptak a leendő tanácsosok, de az utóbbi utasításban természetszerűleg nem helyeztek akkora hangsúlyt a bányászatra, mint Erdély esetében.114 A két instrukció a bányarendtartással kapcsolatos artikulusban azonban eltért egymástól. Míg a Szepesi Kamara tanácsosainak elég volt megismerkedniük a kamara fennhatósága alá tartozó területen érvényben lévő bányarendtartásokkal, addig az erdélyi tanácsosoknak tárgyalniuk kellett egy egységes szabályozás bevezetéséről, mintául elküldték nekik többek között a cseh bányarendtartást is. Az instrukcióból az is kiderült, hogy szerettek volna egy széles jogkörrel bíró bányamestert (magister montium) alkalmazni, akinek többek között a bányavárosokban folyó bíráskodás irányítása lett volna a feladata, a keze alatt több vidéki bányabíró dolgozott volna, akik kisebb perekben ítélkezhetnének. A fontosabb ügyeket a bányamester 110 EOE V. 248. Gerhard Lisbona és családja tevékenységére legutóbb lásd Mátyás-Rausch Petra: Érc bányászat a Báthoryak korában. A szatmári és az erdélyi bányavidék arany-, ezüst-, és higanybányászata (1571–1613). (Magyar Történelmi Emlékek–Értekezések) Bp. 2017. 159–186. 111 Az urbura adási kötelezettségre többek között lásd Weisz Boglárka: A nemesfémbányászathoz kötődő privilégiumok az Árpád- és az Anjou-korban. Történelmi Szemle 50. (2008) 2. sz. 141–142. 112 A nemesfém beváltási kényszer még I. Károly idejéből származik. Az uralkodó elrendelte, hogy a kitermelt nemesércet kizárólag az általa felállított bányakamarákban lehetett központi árfolyamon beváltani, ezen felül az érc finomítását, és a pénzverést is királyi monopóliummá tette. Lásd Paulinyi Oszkár: Gazdag föld – szegény ország. Tanulmányok a magyarországi bányaművelés múltjából. Szerk. Buza János – Draskóczy István. (Gazdaság- és társadalomtörténeti kötetek 3.) Bp. 2005. 65–66., 75– 76.; Erdély területén két bányakamara működött: a kolozsvári és a szebeni. A Báthory-korszak elején emellett ércet lehetett beváltani a fejedelmi kincstárnál, illetve a vidéki aranybeváltóknál. Lásd Má tyás-Rausch P.: Ércbányászat i. m. 251–269. 113 EOE V. 249. 114 MNL OL E136 VII. k. 30., 32.
