Századok – 2017

2017 / 5. szám - TANULMÁNYOK - Szőcs Tibor: Miből lett az országbíró? Az udvarispáni tisztségek kialakulása

1063 Szőcs Tibor MIBŐL LETT AZ ORSZÁGBÍRÓ? Az udvarispáni tisztségek kialakulása Az országbírói tisztség megszületése és első évszázadának története (bár talán helyesebb lenne úgy fogalmazni: történettelensége) a hazai medievisztikában ma már nem képezi vita tárgyát. Ez azonban nem volt mindig így. A történetírás leg­korábbi szakaszaiban (a 17–18. században) még az az álláspont volt elterjedtebb, hogy a tisztség csak a 12. század első negyedében jött létre,1 de a 19. századra ko ­moly viták alakultak ki a Szent István-kori eredeztetés körül. E gondolat szárnyra kapásában szerepe volt a gyarapodó forrásfeltárásnak, melynek során nyomtatás­ban is megjelentek olyan oklevelek, amelyek már Szent István-kori curialis comes t is emlegettek, vagyis az országbírók korai nevére utaltak. Az 1024-re keltezett zalavári adománylevélben többek között „az udvarispánok [...] joghatóságától” (iurisdictione [...] curialium comitum ) mentesítették a monostort, 2 II. Béla 1135-re datált oklevelében pedig, amelyben leírta a bakonybéli apátság néhány birtoká­nak határát, megemlítenek egy bizonyos Kviart, „aki Szent István király udvar­ispánja volt” (qui fuit curialis comes Sancti Stephani regis ). 3 Az István-pártiak ezen kívül gyakran felhozták még az 1055. évi tihanyi alapítólevélben szereplő Cupan iudex et, illetve a László III. dekrétumában említett, és szintén I. András korára keltezhető Sarchas iudex et, 4 mindkettejük titulusát az udvarbírói tisztség korai változatával azonosítva. A 19. századi – olykor személyeskedésektől sem mentes 5 – viták során az István-kori eredeztetés az 1860-as években érte el csúcspontját, amikor a nádori és országbírói tisztség első tudományos monográfiáját megíró 1 Pl. Caspar Iongelinus: Catalogus Palatinorum regni Hungariae et vetustissimis litteris ac diplomatibus ejusdem Regni digestus. Catalogus Judicum Curiae Regiae per Regnum Hungariae. In: Petrus de Rewa: De Monarchia et Sacra Corona Regni Hungariae Centuriae Septem. Francofurti 1659. 163.; Caroli Andreae Bel: De archiofficiis regni Hungariae Hungari baronatus vocant commentario. Lipsiae 1749. 25. 2 Diplomata Hungariae antiquissima accedunt epistolae et acta ad historiam Hungariae pertinentia I. Edendo operi praefuit Georgius Györffy. Bp. 1992. (a továbbiakban: DHA I.) 101. 3 A Pannonhalmi Szent-Benedek-rend története. I–XII. Szerk. Erdélyi László – Sörös Pongrác. Bp. 1902–1912. (a továbbiakban: PRT) VIII. 273. 4 DHA I. 152., 158–159. 5 Lásd Szalay László: Magyarország története I. A’ nemzet’ Europába érkezésétől az arany bulla’ alkotá ­sáig. Lipcse 1852. 117–118. 65. jegyz.; Bartal György néhány jegyzetei Szalay László magyarországi történetére. Új Magyar Muzeum 2. (1851–1852) VII. 420–427., különösen 427. TANULMÁNYOK

Next

/
Thumbnails
Contents